Kultúra

A világot az önkifejezés révén előremozdító művészek, tanácsadók és ikonok.

A muszlim nők visszakövetelik a képviseletüket

Kultúra

A muszlim nők saját maguk akarják alakítani a másokban róluk élő képet

Egy londoni székhelyű kollektíva társalapítói a kreatív tér segítségével igyekeznek lebontani a muszlim nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat.

Hogyan teremt a tánc kapcsolatokat

Kultúra

A táncosok, akik testben és lélekben kapcsolódnak

A három londoni lakótárs számára a tánc önkifejezési mód. Ráadásul azt mondják, hogy ebben az időszakban az egész világ összekapcsolódik a mozgáson keresztül.

Az én kertem: A lány, aki a Föld jövőjéért küzd

Kultúra

Garima Thakur a Föld jövőjéért tüntet

Ismerd meg a 15 éves indiai klímaváltozási aktivistát, aki nem hagyja, hogy a szülővárosában élők megfeledkezzenek a lakóhelyüket érintő múltbéli környezeti katasztrófáról.

Én vagyok az első: Nathan Féliot a táncban lelt önmagára

Kultúra

A színpad elérése érdekében ez a táncos először rátalált önmagára, majd elhallgattatta a sztereotípiákat

Nathan Féliot rácáfol a társadalmi elvárásokra és a szüleire is, hogy az első táncos lehessen a családjából.

A fittségen túl: Momo Hassan-Odukale forradalmasítja a nigériai divatot

Kultúra

Ez a nigériai székhelyű kreatív alkotó megváltoztatja az afrikai divatról kialakult képet

Momo Hassan-Odukale transzkontinentális stílusa Los Angelestől Londonon át Lagosig nélkülözhetetlen szerepet játszik abban, hogy saját alkotói stúdióján keresztül teret adjon a helyi tervezőknek.

A fittségen túl: Michelle Li stílusa kitűnik

Kultúra

Számíts a meglepetésekre: egy szerkesztő meglátása a színes összeállításokról

Michelle Li New York-i szerkesztő feszegeti a határokat a megjelenésével, legyen szó absztrakt minták, struktúrák vagy színek összeválogatásáról, és ezt az önbizalmat indianai neveltetése adja.

Hazai pálya: Mekdela Maskal arról mesél, milyen volt New York-ból Kaliforniába költözni, hogy megtalálja önmagát

Kultúra

Mekdela Maskal újra kapcsolatba lép önmagával és a történetével a kaliforniai dombokon

Az éghajlatváltozással foglalkozó újságíró otthagyta brooklyni lakását, hogy több térre és önmagára találjon Észak-Kaliforniában, ahol kultúrája és gyerekkora gyökereznek.

Tehetségek találkozása: a Playground Coffee tulajdonosa Zenat Begum és a producer Elle Clay

Kultúra

Két brooklyni vállalkozó számára a csapatmunkán múlik a győzelem a palánkok között és azokon túl is

Elle Clay producer és Zenat Begum kávézótulajdonos közös szenvedélye a Bed-Stuy környék és a közösségi aktivizmus, de a körülöttük lévő emberek táplálják igazán a sikereiket.

A fittségen túl: Lono Brazil III a futással szabadítja fel a kreativitását

Kultúra

Ez az alkotó imádja a kosárlabdát, és szenvedélye a futás – mindkettő vissza is köszön a stílusában

A sport és a kultúra találkozása mindig is része volt Lono Brazil III életének, ugyanúgy a DJ pult mögött, mint odakint az utakon futóedzőként.

Tehetségek találkozása: Shev Robinson fitneszedző és Tanisha Scott koreográfus

Kultúra

Az önbizalom lehetővé teszi, hogy ez a duó vezető szerepet töltsön be a tánc és a fitnesz világában

Tanisha Scott koreográfus és Shev Robinson fitneszedző elmagyarázza, hogyan tudnak másoknak önbizalmat adni azáltal, ha elsőként a sajátjukat építik.

A Joel és Georgia Palmer testvérek és a Queer Creative közösségük

Kultúra

A queer identitásnak hangot adó testvérpár

Georgia és Joel Palmer, a Londonban élő, sokoldalú művész testvérpár szerint úgy építhetünk igazi kapcsolatot másokkal, ha önmagunkat adjuk.

A fittségen túl: Cynthia és Travis felerősíti a fekete és a latin közösség hangját

Kultúra

A mexikóvárosi pár kultúrájuk előtt tiszteleg, és új történetmesélőknek tör utat

Cynthia és Travis, akik stílusát az örökségük ihlette, azon dolgoznak, hogy a fekete és latin-amerikai közösségek történeteire irányítsák a figyelmet.

A családi gyökerek hatására Amira Natanne sportoló és modell követte álmait

Kultúra

A családi gyökerek hatására Amira újraértelmezte a jövőjét

Hogyan küzdött a 23 éves sportoló és modell az iskolai végzettsége és nagyvárosi álmai elérése érdekében, hogy családjában elsőként diplomát szerezzen?

A kreatív tizenévesek megváltoztatják a zenét és a modellvilágot

Kultúra

A pár, amely megváltoztatja a zene és a modellszakma világát

Tom és Deba 19 évesek, és mindketten úton vannak afelé, hogy forradalmasítsák a szakmájukat, és inspirálják generációjukat.

Szöul és New York az, ahol Suea Cho a divat és az ételek terén alkot

Kultúra

Szöul és New York az, ahol ez a kreatív szakember a saját útját egyengeti

Miután sikereket ért el a divatiparban a z Opening Ceremony nevű cégnél, a 26 éves Suea Cho visszatér főzés iránti szenvedélyéhez.

Az én kertem: Boulderezés, amely célt és erőt ad az életben

Kultúra

Favia sziklaszilárdan visszatér az életbe

Bemutatjuk az albuquerque-i hegymászót, aki a rákból felgyógyulva visszatért a szenvedélyéhez, és újfent felfedezte erejét és életcélját.

A bennszülött ikertestvérek, ClearBear és Haatepah a természettel való viszonyukról beszélnek

Kultúra

A ClearBear fivérek azt szeretnék, ha szeretettel fordulnánk a természet felé

A természet tisztelete része az amerikai őslakosok kultúrájának, amelyet a ClearBear fivérek is magukénak vallanak, és azt gondolják, hogy ezt a hozzáállást mindenki átveheti.

Az én kertem: Ismerd és szeresd meg a természetet, amely körülvesz

Kultúra

Marcus Rosten segít az embereknek újra kapcsolódni a természethez

Bemutatjuk a környezetvédelmi oktatót, aki úgy igyekszik változást teremteni, hogy rávilágít a közvetlen környezetünkben felfedezésre váró szépségekre.