A muszlim nők saját maguk akarják alakítani a másokban róluk élő képet

A „Muslim Sisterhood” nevű alkotói kollektíva szívét a társalapítók, Zeinab Saleh, Lamisa Khan és Sara Gulamali küldetéstudata adja: hogy újradefiniálják és láthatóvá tegyék, hogy mit jelent muszlim nőnek lenni. Ehhez az kell, hogy megváltoztassák a muszlim nők megítélését a saját közösségünkben és a fősodorban egyaránt.

„Ha [gyerekkoromban] láttam volna olyan képeket muszlim nőkről, mint amelyeket mi közvetítünk, valószínűleg nem küszködtem volna annyit a hitemmel” – mondja a 25 éves Lamisa, aki író és stílustanácsadó. – „Létrehoztunk egy olyan teret, ahol a muszlim nők megélhetik a hitüket anélkül a nyomás nélkül, hogy egy bizonyos módon kellene viselkedniük ahhoz, hogy elfogadják őket.”

A három nő a közösségi médián keresztül talált egymásra, miután egymás munkái arra inspirálták őket, hogy előremozdítsák a muszlim nők identitásának ügyét. A kapcsolódási pontot, ahogy Sara mondja, „a lelkesedés és a fájdalom” elegye jelentette, ami azzal a küzdelemmel jár, hogy észrevegyék az embert mind az alkotóközösségben, mind a saját hitük és kultúrájuk körében. A Muslim Sisterhood 2017-ben alakult egy, a 23 éves művész és fotós Sara által készített fotósorozattal, amely ellenállt a hagyományos megjelenítéseknek, és ehelyett az ismerősi körükben lévő muszlim nők mélységét és energiáját ünnepelte, akik szeretik az utcai ruházatot, és izgalmasak.

„Mindhármunkban ott van az a belső késztetés, hogy olyan helyeket hozzunk létre, amelyekben a muszlim nők otthon érezhetik magukat, hogy ezáltal élhetőbbé tegyük nemcsak a saját életünket, hanem az utánunk következőkét is” – mondja Zeinab, a 24 éves művész. – „A cél, hogy ünnepeljük magunkat, hirdessük a női testvériséget, és előtérbe helyezzük az általában elnyomott hangokat, de oly módon, hogy azzal ne tegyünk ki üldöztetésnek egyetlen közösséget sem.”

Zeinab

Ami szerelemgyerekként kezdődött, mára egy virágzó nemzetközi közösséggé vált, amelyen keresztül inkluzív eseményeket szerveznek, együttműködnek különböző márkákkal, önvédelmi workshopokat tartanak, magazint adnak ki, valamint számos olyan fotózást szerveznek, amely kreatívan támogatja az iszlámot.

A három nő szerint mivel a közösség alapítása online történt, így az elmúlt hónapokban is nagy erővel tudtak együttműködni, még azután is, hogy Sara Londonból Vancouverbe költözött. Az alábbi beszélgetésben arról lesz szó, hogyan erősödött meg a hármuk közti kötelék a nyilvános kezdeményezéseik mellett, és hogyan szeretnék újradefiniálni, hogy mit jelent ma muszlim nőnek lenni.

Az egyértelmű, hogy hihetetlenül hálásak vagytok, amiért megtaláltátok egymást, és felfedeztétek, hogy az alkotói céljaitok illeszkednek egymáshoz. Milyen volt, amikor végül személyesen találkoztatok, és hogyan fejlődött a köztetek lévő kötelék?

Sara: Amikor először találkoztunk, csak ültünk és beszélgettünk. Az igazi kollektív erő pillanata volt. Kapcsolódtunk egymáshoz mindazokon a dolgokon keresztül, amelyeket szeretünk, és amelyek frusztrációt okoznak, és a szenvedélynek és a fájdalomnak ez az elegye az, ami mindannyiunkat összeköt. Mert olyan nőkre van szükség, akik nemcsak támogatást nyújtanak, hanem a hátterünket is megértik.

Lamisa: Gyerekkoromban azért küzdöttem a muszlim identitással, mert nem volt „cool”, és ettől elszigetelődtem. Egy olyan társadalomban, amely annyira összefonódik, nem szabadna már senkinek így éreznie magát. Amikor megláttam [Zeinab és Sara] munkáját, azonnal meghívtam őket az irodámba. A többi történelem. A testvéreim mind fiúk, ezért nagy öröm volt [ezekkel a nőkkel] együtt felfedezni a kreativitásom, a hitem, az identitásom és az erőm.

Zeinab: Én vagyok az anyukám egyetlen lánya, úgyhogy mindig is vágytam egy nővérre, amit végül Lamisában megtaláltam. Mindennap beszélünk, van, hogy nála alszom, és az anyukája olyan, mintha a nagynéném lenne. Ami pedig Sarát illeti, talán sosem találkoztam korábban olyasvalakivel, aki ugyanazon ment keresztül a képzőművészetin, mint én. Muszlimként nem könnyű oda járni, és ez az, ami Sarával összeköt bennünket. Sara olyan, mintha a húgom lenne.

Szerintem nincs annál jobb, mint a női testvériség és a közösség támogatása. Hihetetlen érzés a tudat, hogy erre a két nőre mindig számíthatok. Lamisa és Sara rengeteg erőt adnak, és…

Lamisa: … önbizalmat és megnyugvást.

Zeinab: És megerősítést. A testvéreim.

Muszlim nőkként hogyan befolyásolja a hitetek az alkotói hozzáállásotokat, illetve a végeredményt?

Zeinab: Az iszlám arra tanít bennünket, hogy legyünk figyelmesek, empatikusak és vendégszeretők mindenkivel szemben. Bárkit tárt karokkal fogadnak, aki belép a mecsetbe, és a családom is arra tanított, hogy mindenkit be kell fogadni. Az iszlám egyik pillére, a zakát, vagyis a kötelező adakozás révén a közösségről való gondoskodás mélyen beépült a hitünkbe.

Lamisa: Olvastam egy könyvet arról, hogy a kirekesztett közösségekből vagy etnikai kisebbségekből származók azért értik meg egymást jobban, mert nincs szükség magyarázatra. Nem kell elmagyaráznom, hogy miért nem iszom, hogy a szüleim miért várnak haza este kilenc előtt, illetve miért nem öltözködöm egy bizonyos módon. Megnyugvást találtam abban, hogy az iszlámon keresztül közös identitásra és együttes megértésre leltem a társaim között, amelyet máshol nem találtam meg korábban.

Az Instagramon keresztül ismerkedtetek meg, majd megalapítottátok a Muslim Sisterhood közösséget, először csak mint Instagram-fiók, aztán jelentős követőtáborra tettetek szert, földrajzi helytől és nyelvtől függetlenül. Hogyan tartjátok életben ezt az erős női testvériséget online, és közben hogyan adtok hangot az embereknek offline?

Zeinab: A közösségi média remek eszköz volt arra, hogy tagokat toborozzunk. A nagy pillanat, amikor az online közösséget „valódi” térbe tereltük, a 2019-es magazinbemutató volt, amelyen több mint kétszázan vettek részt. Őrületes volt – isteni alkoholmentes koktélok, imádkozó sarok, hihetetlen kerekasztal-beszélgetések és muszlim DJ-k.

Lamisa: Azért van ennyi támogatónk, mert önazonos az üzenetünk. Szó szerint muszlim nők készítenek képeket muszlim nők számára. Az Instagram teret adott arra, hogy betekintsünk az emberek életébe, és megértsük, hogy hasonlóak hozzánk, ami a távolságon és a földrajzi elhelyezkedésen átívelő módon teremt közösségi élményt.

Három évvel az alapítás után, hogy érzitek, hogyan kérdőjelezi meg a Muslim Sisterhood az elavult hozzáállásokat mind a muszlim közösségen belül, mind azon kívül?

Zeinab: A munkákkal leromboljuk az ábrázolás hagyományos módjait, és a fekete, muszlim és színes bőrű tehetségeket helyezzük előtérbe. Nemcsak arra fókuszálunk, akinek az arca fel van ragasztva az óriásplakátra, hanem a fotó és a fotózás mögött álló csapatra is, és ezzel új lehetőséget teremtünk a fehér tekinteten, illetve a lineáris és normatív struktúrán kívül. A dolgok organikusan alakultak, Alhamdulillah. Kulcspillanat volt a hastánc, magazinkészítő és füstölőgyártó műhelyfoglalkozások megszervezése. Hihetetlen érzés volt felkérni muszlim nőket arra, hogy tartsák meg első workshopjaikat.

Lamisa: A képeink eredetileg azt tükrözték vissza, hogy London belvárosában nőttünk fel, és ezt az esztétikát értelmezték újra. Olyan helyeken fotóztunk, mint a Brick Lane vagy Brixton, amelyek korábban igazi közösségi és kulturális központok voltak, de aztán a dzsentrifikáció áldozatául estek. Halal boltokban, piacokon és nagybanikon pózoltunk, és azok a „nagybácsik”, akiknek a boltjaiba besétáltunk, nagyon támogatók voltak: „Ne felejtsetek megjelölni Instagramon!” Tavaly, amikor egy márkafotózást csináltunk, visszamentünk arra nagybanira, és ismét ott fotóztunk. Bensőséges érzés volt, mintha bezárult volna a kör.

Zeinab: Meghívtak bennünket az [egyesült királyságbeli] Islam Channel nevű tévécsatornához, amelyet anyukám és a nagynénéim is néznek. Csodálatos volt, mert közvetlenül tudtunk szólni a közösségünkhöz, különösen az idősebbekhez, és az instagramos követőtáborunkon kívül is népszerűsíthettük a szolidaritást, valamint a muszlim nők és a nem bináris emberek sokféleségét.

Társalapítókként, akik egyformán lelkesedtek érte és fontosnak tartjátok a tevékenységeteket, hogyan jelenik meg ez a kollektív erő a munkátokban, hogy közben emberként és alkotóként is fejlődni tudjatok, illetve hogy maga a közösség is fejlődjön ezáltal?

Lamisa: Én vagyok a hangosabb, extrovertáltabb a csapatban, úgyhogy enyém a kapcsolatépítés szerepe. Zeinab nagyon rendszerezett és pontos, úgyhogy ő látja el a logisztikai feladatokat, azt pedig váltogatjuk, hogy ki olvassa el az e-maileket, vagy lektorálja az írásokat. Sara volt a fotósunk, de most ő felel a fiókokért és a távmunkában végezhető dolgokért. Számíthatok arra, hogy egyezni fog az elképzelésünk, de ha mégsem értünk egyet, megbeszéljük, és végül közös nevezőre jutunk.

A Muslim Sisterhood nélkül nem nevezhetnénk magunkat stílustanácsadóknak vagy kreatív igazgatóknak, mert azokba a szakmákba nagyon nehéz bekerülni. Mi magunk tanultunk bele ezekbe szerepekbe, és a „csináld magad” hozzáállásunk azt is jelenti, hogy ezek a készségek átültethetők, és másokat is be tudunk tanítani.

Sara: Ha kilépünk a határainkon kívülre, több tér és több lehetőség nyílik meg előttünk. Szívesen kérjük fel munkákra barátainkat vagy a közösségünk tagjait, különösen most, hogy én külföldön vagyok, és lehetőséget adunk nekik arra, hogy fejlődjenek, és velünk együtt sikereket érjenek el. Ha kollektívan dolgozunk, képesek vagyunk sokkal többet kihozni saját magunkból is. Ráadásul segít épeszűnek maradni, hogy beszélgethetünk egymással, kibeszélhetjük a problémáinkat, kimondhatjuk, ha fel akarjuk adni, ha rosszul érezzük magunkat, vagy frusztráltak vagyunk. Akkor az egyikünk azt mondja, hogy „minden rendben, majd én átveszem”.

Zeinab: Olykor a kollektív munka stresszes is lehet, mert némi irányítást elveszít az ember a dolgok felett. De valójában csodálatos a tudat, hogy támaszkodhatok erre a két lányra, együtt be tudjuk fejezni a munkát, össze tudjuk vonni a készségeinket, és olyan dolgokat tudunk létrehozni, amelyek túlmutatnak rajtunk. Tudom, hogy a munka, amit csinálunk, gyönyörű és jelentőségteljes lesz az egész közösségünk számára.