Bemutatjuk az Egyesült Királyság első hidzsábos játékvezetőjét

Azt hinnéd, hogy a húsznál is több rohangáló gyerekkel a futballpályán, a rengeteg otthoni teendővel és a sok játékvezetői munkájával Jawahir Roble, vagy közismertebb nevén JJ minden vágya, hogy szünetet tartson. De bárki, aki ismeri, tudja róla, hogy széles mosolyával mindenkit elkápráztat, a sípot egy percre se veszi le a nyakából, és pozitív életszemlélete sokak számára követendő példa.

A szomáliai születésű, majd az Egyesült Királyságba menekültként érkező Jawahir megannyi korlátot ledöntött azzal, hogy ő lett a szigetország első női, hidzsábot viselő játékvezetője. De amennyire szereti ezt a munkát és futballozni, annyira szeret edzőként is dolgozni. Ez a munka különleges helyet foglal el a szívében: „Ahol én lakom, nem sok gyerek futballozik, különösen igaz ez a lányokra. Ezen szerettem volna változtatni, ezért hoztam létre egy lánycsapatot. Szeretném, ha később még több csapattal bővülne ez a kör. És akkor ez a városrész élettel telne meg. Ez az álmom.” Eredetileg azért alapította meg a helyi csapatot, hogy kirángassa hét unokahúgát a négy fal közül, de vállalása hamar nagy népszerűségre tett szert az itt élő gyerekek és családok körében.

Egyedi edzői stratégiája messze túlmutat a futballpályán. Csapatait folyamatosan támogatja az élet minden területén, és gyakran bátorítja őket, hogy forduljanak hozzá bizalommal. Sokszor mondja nekik: „Ha valakivel beszélgetni szeretnétek, rám számíthattok – a szó legszorosabb értelmében. Titkaitokat megőrzöm, és ha nem szeretnétek bizonyos dolgokat elmondani a szüleiteknek, vagy nehéz időszakon mentek keresztül, nekem elmondhatjátok, ha valami bánt.” Szaván fogtuk hát, és meghívtuk legnagyobb rajongóit, egyik csapatát, hogy kérdezzenek tőle bármit, amit csak szeretnének. Az alábbi kérdések hangzottak el.

Khadija: Miért szeretett volna játékvezető lenni?

JJ: Amikor először kértek fel, nem gondoltam volna, hogy működni fog a dolog. Aztán láttam a kislányokat a pályán, az arcukat, hogy mennyire meglepődtek, és mennyire örültek a női játékvezetőnek, hogy úgy döntöttem, folytatom. Utána elkezdtem felnőtteket is edzeni, és egyre több kihívásra mondtam igent.

Khadija: Kiket szeret jobban edzeni? A nagyobb gyerekeket vagy bennünket?

JJ: Egyszerűen csak szeretek futballedző lenni. Nagyobb elégedettséggel tölt el, ha fiatalabb korosztályt edzhetek, mert tudom, hogy ti örömmel és tisztelettel fogadtok, és egyre jobban megszeretitek a játékot. A felnőtteket már eleve a futball szeretete hozza ide, tudják, mi a céljuk. De nektek, gyerekek, meg tudom mutatni a helyes irányt, hogy a futball a szenvedélyetekké és az álmotokká váljon.

Ilham: Miért kezdett el futballozni?

JJ: Tudtam, hogy szeretek focizni, és egy nap futballjátékos szeretnék lenni. Csak az álmomat követtem, és belevágtam.

Ilham: Félt, amikor először kellett élesben játékot vezetnie?

JJ: Igen, nagyon-nagyon féltem. A bemutatkozásom jól sikerült, azon a meccsen kislányok játszottak. Az első férfimérkőzésre, amelyen fújtam, elhívtam a testvéreimet és az unokatestvéreimet, mert szükségem volt támaszra, és ők ott voltak nekem.

Salma: Kitől tanulta meg, hogyan kell játékot vezetni?

JJ: Azt mondanám, hogy a többi játékvezetőtől. Kedvencem Mark Clattenburg, sokat nézem munka közben. Sok játékvezető munkáját figyelemmel – a Premiere League-ben és más topligákban is. Ilyenkor a játékvezetőket és a játékot is figyelem.

Salma: Melyik volt a legnagyobb mérkőzés, amelyet vezetett?

JJ: A legnagyobb egy jótékonysági meccs volt. Azért ezt tartom a legnagyobbnak, mert a Dulwich Hamlet stadionban rendezték, és az volt az első alkalom, hogy egy stadionban mutatkoztam be játékvezetőként.

Adnan: Melyik liga játékvezetőjét tekinti példaképének?

JJ: Három példaképem is van: Pierluigi Collina, Mark Clattenburg és Michael Oliver.

Adnan: A Liverpoolnak szurkol?

JJ: Erre kérdésre nehéz válaszolni. Gondolkozom rajta, és legközelebb megmondom!