Az életét megváltoztató sérülés segített a hivatásos golfozónak felismerni, hogy erőt meríthet a veszteségekből

Aki golfozott már életében, az tudja, hogy ez a sport mennyire kiszámíthatatlan. A hirtelen megváltozó szélirány az utolsó pillanatban térítheti el a labdát. Egy rosszul sikerült pattanás az erdőbe vetheti. Egyetlen faág is úgy változtathat a labda röppályáján, hogy a lyuk körüli pázsit hosszú oldalára kerül. Az istenek átka okozza, vagy a te szádból származó átkozódás követi, ha a labda lassan egy tóba gurul. A golf sok szempontból mutat párhuzamot a mindennapi élet változékony jellegével. Carlo Brown, a texasi Dallasból származó díjnyertes golfedző mindent tud a játék kiszámíthatatlanságáról, amit csak tudni lehet. Ma annál a kilences lyuknál áll, ahol egykor hivatásos golfozóként szemlélődött. Szakértő szemekkel olvassa a pázsitot, miközben tiszta szívből értékeli a tényt, hogy a két lábán állhat.

Miközben golfórát tartott 2016-ban, Carlos egy golfautóból kilépve rálépett egy öntözőfejre, és csúnyán kifordította a bokáját. Nem kellett volna komoly dolognak lennie, de a seb elfertőződött, és a kórház sürgősségi osztályára került. Amikor felébredt a műtétből, lenézett a bal lábára, és azt látta, hogy térd alatt amputálták.

Egy többnyire fehérek által űzött sport fekete edzőjeként Carlos mindig is kisebbségnek számított. Fekete, amputált lábú profi golfozóként pedig még inkább. „Olyan társadalmi csoportot képviselek, ami jóval túlmutat rajtam, esetemben ráadásul nem is egy, hanem két ilyen csoportról van szó” – mondja Carlos. „Nem sumákolhatok. Nem csaphatom be az embereket.”. De mindeközben eltökélte, hogy rátalál a dolog jó oldalára.

Az amputációt követően minden sokszorosan nehezebbé vált. A felöltözés. A tee boxhoz sétálás. A lehajolás a labdáért egy lyukba gurító ütés után. De Carlos sosem gondolt arra, hogy nem tér vissza a golfoktatáshoz. Ellenkezőleg, a visszatérés folyamata katarzist jelentett. „Tudtam, hogy megint játszani fogok. Tudtam, hogy megint tanítani fogok” – mondja. „De azt nem tudtam, hogy ez az utazás egy átváltozás lesz.” Miközben gyógyult, Carlosnak újra kellett tanulnia olyan dolgokat, amelyeket korábban könnyedén megcsinált. Idővel a sérülését lehetőségnek látta, hogy optimista és hálás, ne pedig negatív és bánatos legyen. „Olyan érzés volt, hogy haver, egyszerűen szeretek a pályán lenni. Szeretem a munkám. Szeretek hivatásos golfozó lenni. Szeretek golfozni.”

A pázsitra érve Carlos egy két és fél méteres gurításhoz szükséges part fontolgat. A műlába, amelyet egy golfozó tervezett kifejezetten golfozók számára, nemcsak abban segíti, hogy jól olvassa a pázsitot, hanem abban is, hogy érezze is. „Érzem, ha nem vagyok egyensúlyban. Még ha kicsi is a lejtés, tudom, hogy ott van, szóval ez segít” – mondja. Ez a megjegyzése az egész új életszemléletére igaz. Ahol mások esetleg veszteséget látnak, Carlos előnyt lát. Odaáll a labdához, tökéletesen üti meg, és nézi, ahogy az finoman a lyukba pottyan.

Carlos hisz abban, hogy az élet olyan, mint a golfpálya: egy olyan környezet, amely nem tartható az irányításunk alatt. „Kontrollálnunk kell a kontrollálhatatlant” – ismételgeti magában. Lehet, hogy a baleset előtt senkinek sem nyújtott volna reményt a története, de amikor bekövetkezett a kontrollálhatatlan, akkor gyorsan igazodott az új életkörülményeihez. Az ehhez szükséges erőt a hitének tulajdonítja, ami elmondása szerint a realitások talaján tartotta, és lehetővé tette számára, hogy perspektívába helyezze a kialakult helyzetet. Emellett elismeréssel beszél a támogatóiról is; azokról az emberekről, akik ott voltak mellette, amikor felébredt a műtét után. Azt mondja, hogy most arra törekszik, hogy ilyen támogatást nyújthasson másoknak, akik hozzá hasonló szituációba kerülnek. „Ha egy amputált gyerek lát engem, talán arra gondol, hogy tudod, mit? Én is lehetek hivatásos golfozó. Én is tudok golfozni.”

A fenti filmben Carlos megosztja a történetét, és elmagyarázza, hogyan győzte le a mentális és fizikai akadályokat, hogy új perspektívából szemlélje az életet és a játékot, amelyet annyira szeret.