Mamba Week

    Második nap: Összpontosítás

    Mamba Mentality: összpontosítás

    „Folyamatos munkát igényel, hogy ma jobb legyél, mint amilyen tegnap voltál."

    Kobe Bryant a Mambamentalitásról

    Összpontosítás: A nagyság felé tett lépések

    Kobe szerint az összpontosítás a koncentrálás, a fegyelmezettség és a készségek fejlesztésének képességét jelenti. Kobe páratlanul tudott összpontosítani: tudta, hogy mit akar, és megvolt a terve, hogyan érje el a célját. Ráadásul ez nemcsak önmagára vonatkozott, hanem a csapattársaira, a barátaira, az olyan társaira, mint Diana Taurasi, illetve az általa mentorált sportolókra, például Jewell Loydra. Ismerd meg, hogyan élesítette az összpontosításukat a Mambamentalitás, és te hogyan alkalmazhatod ugyanezeket az eszközöket a céljaid elérése érdekében.

    Azt az összpontosítást, amely Kobe teljes karrierjét jellemezte, Diana Taurasinál is megtaláljuk. Az összpontosítás használatával saját, egyéni Mambamentalitását vitte bele a női kosárlabdába és minden másba, amit csinál.

    Ahhoz, hogy az ember a csapatban és a versenyeken megjelenő nyomás mellett is mindennap egyre jobbá tudjon válni, fegyelem kell, és ha az összpontosítás hiányzik, szinte lehetetlen megvalósítani ezt a célkitűzést. „Kobe ezt a munkamorált nevelte bele a vele egykorú sportolókba és a fiatalabb generációba is.”

    Mamba Mentality: összpontosítás
    Mamba Mentality: összpontosítás

    „Egy és csakis egy dologra koncentrálok: arra, hogy minél több bajnokságot nyerjek meg.”

    Kobe Bryant

    Diana az összpontosítással jutott fel a csúcsra. Nem könnyű a világ legjobb játékosait felsorakoztató liga egyik sztárjává válni, de az összpontosítás segítségével minden akadályt legyőzött, hogy a nagy győzelmek álomból valósággá váljanak.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    „Minden egyes meccsét ez jellemezte. Mindig ott volt. Maximális mentális koncentráció és fókusz jellemezte. Talán ez a legfontosabb, amit tanultam tőle.”

    Diana Taurasi

    Jewell Loyd számára végtelenül értékes volt Kobe mentorálása. „Nagyjából hetente egyszer beszélgettünk. Mindig sok kérdést tettem fel neki, témától függetlenül. Sokszor került szóba a kosárlabda, de sokszor fordult elő az is, hogy a gondolkodásmódról kérdeztem, és azokról a dolgokról, amelyekre fókuszál és amelyeken dolgozik. Nem sokkal ezután hivatalosan is a mentorom lett.”

    Ha a legfontosabb cél az, hogy mindennap jobbá válj, az összpontosítás a vezérfény. Jewell pontosan érti, miről van szó, mert ez a sportban és az életben elért sikereinek egyik titka. Kobe lankadatlan összpontosítása ma is példa számára. „Más minőséget képviselt. Nem ismerek olyan embert, aki annyira fókuszált lenne, mint amilyen ő volt” – mondja Jewell.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    „Elkötelezettség. Az embernek áldozatokat kell hoznia, mert minden vágya a legjobbak közé kerülni.”

    Jewell Lloyd

    Diana Taurasi és Jewell Loyd kosárlabdás karrierje során minden lépésüket a Mambamentalitás vezette, és segített abban, hogy a női kosárlabda soha nem látott magasságokat érjen el.

    Összpontosítás nélkül nem elég éles a küldetés. Mindegy, hogy a bajnokságok megnyerése a célod, vagy csak a játékod javítása minden egyes napon, látnod kell magad előtt, hogy higgy benne és valóra válthasd.

    Indítsd be a Mambamentalitásodat

    Íme két módszer, hogy azonnal jobb lehess.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Nőj fel a Mambamentalitás kihívásához

    Fejleszd az összpontosítási képességed az NTC Mambamentalitás kihívásával: a napi edzések sorozata segít mindennap jobbá válnod. Kezdd el nyomon követni a Mamba Week első és ötödik napja közti fejlődésed.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Tedd meg a mambamentalitási távot

    Fókuszálj a célszalagra, fuss 8,24 km-t az NRC használatával, és szerezd meg a Mambamentalitást igazoló, különleges kiadású jelvényt! Csak a Mamba Week során érhető el!

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Nőj fel a Mambamentalitás kihívásához

    Fejleszd az összpontosítási képességed az NTC Mambamentalitás kihívásával: a napi edzések sorozata segít mindennap jobbá válnod. Kezdd el nyomon követni a Mamba Week első és ötödik napja közti fejlődésed.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Használd ki a Mamba Mentality minden előnyét

    Fókuszálj a célszalagra, fuss 8,24 km-t az NRC használatával, és szerezd meg a Mamba Mentality hozzáállást igazoló, különleges kiadású jelvényt! Csak a Mamba Week során érhető el!

    Mamba Week

    Mamba Mentality: összpontosítás

    A Mamba Mentality

    Minden egyes nap Mamba-mentoraink megosztják a Mamba Mentality hozzáállással kapcsolatos...

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Első nap: Szenvedély

    Diana Taurasival, Jewell Loyddal, Sydney Leroux-val, Sky Brownnal, Sabrina Ionescuval, Devin...

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Harmadik nap: Őszinteség

    Sydney Leroux-val és Sky Brownnal

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Negyedik nap: Rettenthetetlenség

    Sabrina Ionescuval és Devin Bookerrel

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Ötödik nap: Optimizmus

    Anthony Davisszel és Ószaka Naomival

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Ahol minden sportoló otthon van.

    Nike-tagként hozzáférsz a Nike legjobb termékeihez, inspiráló tartalmaihoz és közösségéhez.

    Mamba Mentality: összpontosítás

    Ahol minden sportoló
    otthon van.

    Nike-tagként hozzáférsz a Nike legjobb termékeihez, inspiráló tartalmaihoz és közösségéhez.