Így játszunk mi: Hatfős foci

A Marfa Shorthorns a járvány által megszakított szezon utolsó focimeccsének második negyedében jár. John Aguero, a Shorthorns irányító/running back poszton játszó hibrid játékosa ellopja a labdát, és odapasszolja Ethan Zubiának, a kezdő irányítónak, lehetővé téve, hogy Ethan a scrimmage vonalon túlra jusson.

Ethan hátrafut körülbelül 15 méterre, mélyen a háromemberes támadóvonal mögé (ebben a játékban egyszerre csak 12 játékos van a pályán). Kicselezi a Van Horn Eagles csapatának egyik, majd egy másik védőjátékosát is. Mivel nyomás alatt van, lepasszolja a labdát a Shorthorns célterületen álló WR-jének, Ian Marqueznek, aki felugrik, és elkapja. Touchdown! A Marfa rajongói, akik megtették a több mint egy órás autóutat, hogy a Van Horn-i Eagle Field arénában szurkolhassanak a csapatuknak ma este, éljenzésben törnek ki.

Bár az Eagles a hazai pálya előnyének köszönhetően még 34–12-re vezet a félidő előtt, a Shorthorns abban bízik, hogy ezzel a touchdownnal elkerülheti a 45 pontos kegyelemszabályt, amely kimondja, hogy ha egy csapat több mint 45 ponttal vezet félidőben vagy azután, akkor automatikusan nyer. Ha az egyik csapat 45 pontos előnyben van egy tipikus középiskolai amerikaifoci-meccsen, az komoly aggodalomra ad okot. A játéknak ebben a gólerős változatában azonban, ahol egy kihagyott szerelés touchdownhoz vezethet, nem ritka az ekkora különbség.

A foci központi szerepet játszik Marfa városának életében és identitásában, mind a játékosok, mind az edzők és a rajongók szemszögéből. A COVID-19-járvány realitása azonban még inkább felhívta a helyiek figyelmét arra, hogy milyen fontosak a péntek esti mérkőzések, és hogy milyen könnyedén megszűnhetnek.

Marfa az utóbbi években a művészet és a kultúra sivatagi oázisává vált, és turisták tömkelege lepte el a puccos éttermeket, a menő hoteleket és az ironikus kiállításokat. Ezek a változások azonban azt jelentették, hogy azok a tanárok, fizikai munkások és régi lakosok, akiknek családjai már generációk óta itt éltek, nem tudták megengedni maguknak a megemelkedett árakat. Nekik nem annyira tetszenek az előkelő butikok, a 60 dolláros steakek és az égbe szökő bérleti díjak.

Az El Pasótól alig 320 km-re fekvő, kétezres lakosságú szoros közösségben az amerikai foci az egyetlen olyan dolog, amelyért a lakosok tiszta szívből rajonganak. „Ha valaki beér a városba, az első dolog, amit lát, az a festett ablakok, a zászlók, a Marfa jelképei és a lila-fehér színek” – mondja Arturo Alferez, a Shorthorns vezetőedzője. „Különleges érzés, hogy részesei lehetünk annak, ami a legjobbat hozza ki ebből a városból.”

Mivel azonban a hosszú ideje itt élők nagy számban kezdték elhagyni a várost, Marfa 2011-ben átállt a 11 fősről a hatfős focira.

Az amerikai focinak ezt a módosított válfaját Stephen E. Epler nebraskai tanár és edző hozta létre a nagy gazdasági világválság idején. Egyszerűen csak „hatemberesnek” nevezte el, és abból az indíttatásból alapította meg ezt a játékformát, hogy a csökkenő népességű városok játékosainak is legyen alkalma focizni. Az első hivatalos hatfős focimeccsre 1934-ben került sor Nebraskában, majd az új sportág 1938-ra ért el Texas államába, 1953-ra pedig már széles körben elterjedt, és több ezer vidéki iskolában játszották.

Ma több mint 350 kisebb iskolának van hatfős focicsapata, főként Nebraska, Montana, New Mexico, Oregon és Texas államban. Ennek nagyrészt az az oka, hogy ezek a kisvárosok ugyanannak a városok felé irányuló migrációnak az áldozatai, amely a nagy gazdasági világválság idején is sújtotta a vidéki területeket. A becslések szerint 2020 és 2022 között több mint 150 texasi iskolában játszanak majd hatfős focit.

• Egy iskola akkor jogosult a hatfős ligában való részvételre, ha kevesebb mint 105 diákja van.
• Az első kísérlet 15 yard (nem 10).
• A negyedek 10 percesek (nem 12).
• A pályán tartózkodó minden játékos lehet elkapó.
• Az irányító csak egy tiszta átadás után mehet a scrimmage vonalon túlra. Ezt gyakran úgy játsszák ki, hogy a scrimmage vonalról úgy hozzák játékba a labdát, hogy odapasszolják egy játékosnak, aki ezután rögtön átadja az irányítónak, aki így szabadon kimozoghat a zsebből, hogy időt nyerjen.
• A mezőnygól 4 pontot ér (nem 3-at). A touchdown utáni rúgott pont 2 pontot ér (nem 1-et), a „kétpontos kísérlet” vagy a passz pedig csak 1 pontot ér (2 helyett).

• Nyerni. Vagy legalábbis élvezni a játékot.
• Fegyelmezetten és koncentrálva játszani. Máskülönben könnyen rossz pontot lehet szerezni a védőjátékot irányító Josh Kelly edzőnél.
• Nincs punt elrúgás a negyedik kísérletnél. Még 27-nél sem. A punt ritka a hatfős fociban, Arturo Alferez, a vezetőedző pedig szeret kockáztatni.
• Kerülni a 45-ös szabályt. Ha egy csapat a második félidőben vagy azután 45 pont hátrányban van, veszít.
• Mozogni. Mivel kevesebb játékos van a pályán, mindenkinek sokat kell futkároznia.

A Shorthorns csapata a Martin Field nevű pályán játssza hazai meccseit. Mint minden hatfős pálya, ez is csak 80-szor 40 yard, ellentétben a hagyományos pályákkal, amelyek 120-szor 53,3 yard nagyságúak. A napsütötte, kitaposott és sárgásodó fűre számokat és felosztóvonalakat festenek. A lelátók a járvány előtt tele voltak, de a legnagyobb rajongók egy kisebb csapata még most is kitart. A vidám edzések és az end-to-end meccsek idevonzzák a fociimádókat.

A sportág lelkét nemcsak a játékosok adják, hanem az edzők, az adminisztrátorok és a törzsrajongók, akik meccsről meccsre odacsődülnek az oldalvonalra, az eredménytől függetlenül. Ez a falu tartja életben a hatfős focit.

„A kisebb iskoláknak is lehetőséget ad arra, hogy focizzanak. Ezért szeretem a hatfős focit” – mondja Ian, aki ezelőtt a szezon előtt alig játszott. Elsősként még inkább kihagyta a focit, ami megdöbbentette a szüleit, mert a családjában örökletes a sportolás és a foci iránti rajongás. Bátyja, Angel a hatfős foci legendás alakja, és helyi szinten arról híres, hogy egyetlen meccs alatt 10 touchdownt ért el. Másodikos korára azonban Ian végül úgy döntött, hogy focimezt húz, és kiemelkedő játékos vált belőle. „Teljesen átalakította a támadójátékunkat” – mondja Alferez edző. Ian atletikussága lehetővé tette, hogy a Shorthorns gyakrabban dobja a labdát a védelem területére.

Alferez edző az évtizedek alatt számos sportcsapatot vezetett különböző texasi iskolákban. Diákjai és edzőtársai Teddy mackónak hívják, és a Shorthorns szívének tartják. „Érzelmi kötődés számomra fociedzőnek lenni itt Marfán” – mondja. Alferez eltökélte, hogy új hagyományokat honosít meg a városban. Olyanokat is, amelyek közvetlenül kötődnek a focihoz, mint például a győzelem, és olyanokat is, amelyek nem, mint a baile folklórico, egy hagyományos mexikói néptánc, amelyet koreográfusként űz, és bátorítja a játékosait, hogy tanulják meg a táncot. Bár gyakran viccelődik a nyugdíjba vonulással, előbb még egyértelműen meg akarja változtatni a csapat sorsát. „Mindig mondogatom nekik, hogy ha valakinek nem az a végcélja, hogy bajnokságokat nyerjünk – trófeákat, gyűrűket –, akkor rossz csapatban játszik” – mondja.

Justice bevallja, hogy nem nézi az amerikai focit a TV-ben. A videojátékokat szereti – Call of Duty, Red Dead Redemption 2, Grand Theft Auto, Minecraft. Amikor éppen nem a pályán játszik lila mezben, valószínűleg játékkonzollal a kezében található meg. Egy vékony fiú, aki annyira nem is szereti a focit, miért dönt mégis úgy, hogy másodikos korában csatlakozik a Shorthorns csapatához? „Hogy emlékeket gyűjtsünk a barátokkal” – mondja. „Hogy a közösség része legyek.”

Tristan apja, Kelly edző matematikatanár, valamint a Sanderson Eagles hatfősfoci-csapatának korábbi játékosa, aki annak idején 2002-ben 5 pontnyira volt a veretlen statisztikától és az állami bajnoki címtől. Tristan most elsős, és hihetetlenül ígéretesen játszik az idősebb fiúk ellen, de ugyanakkor matekzseni is, aki mérnöki szakra szeretne járni a Texas Egyetemen. Bár Tristan édesapja nyomdokaiban jár, mégis a saját útját szeretné járni. „Szeretnék jobb lenni, mint amilyen ő volt” – mondja. „És ha egyszer gyerekeim lesznek, azt szeretném, ha ők is jobbak lennének, mint én, mert ennek így kell lennie.”

A Garcia házaspár 1957-ben házasodott össze. Mindketten Marfában születtek, és középiskolai szerelemből alakult a kapcsolatuk. Armondo katonai szolgálata miatt beutazták az országot, de a 70-es években visszatértek Marfába. A sportághoz fűződő kapcsolatuk mély és érzelmi alapú: gyermekeik a Shorthorns csapatának játékosai vagy cheerleaderjei voltak, dédunokájuk, Diego Estrada pedig jelenleg elsős a csapatban. Művész fiuk, Sammy 19 éves korában elhunyt. Ő tervezte a Shorthorns logóját, amelyet a csapat a mai napig használ. „Valahányszor meglátom, könnyek szöknek a szemembe” – mondja Lucy.

A Van Horn-i meccs végül kiütéssel végződik. Ez az Eagles első szezonja a hatfős fociban, de máris túl soknak bizonyultak a Shorthorns csapatának. Már csak 1:15 van hátra, és a Marfa 45 pontos hátrányban van, 75–26-ra áll. A meccs után a Shorthorns edzői szívhez szóló beszédet mondtak a köréjük gyűjt fiúknak. „Rengeteget fejlődtünk együtt, és el fogunk jutni oda, ahova tartozunk” – mondja Alferez edző. „Még egyszer köszönöm! Szívből tisztellek benneteket, fiúk. Szeretlek benneteket. Szeretlek.” A szipogó tinédzserek kórusban felelnek, hogy „Mi is szeretünk”.

A meccs utáni szombat délután pár játékos, Justice, Cristian Ontiveros és Uriel Torres Iannél gyűlnek össze. Ian apukája egy „diszkóban” grillez (nagy, kör alakú grillsütővel, amelyet a mexikói konyhában használnak) – tacót készít, és készül a Texas Tech meccsre a TV-ben. A fiúk együtt lógnak, átbeszélik az előző este hibáit, videojátékokról és zenélő társalognak, és azt is megbeszélik, milyen tévhiteik vannak a kívülállóknak Marfáról. „Jó emberek élnek itt” – mondja Cristian. „Többről szól ez a város, mint csak a művészetről.”

Amióta Alferez edző vezeti a csapatot, csak egyetlen szezonban büszkélkedhettek pozitív mérleggel. Az idei szezon után azonban Alferez optimistán várja a következőt. „Fejlődtünk” – mondja. „Több pontot szereztünk, és sikerült labdába rúgnunk.”

Családias kötelék alakult ki a csapaton belül. A játékuk életben tartja a régi idők emlékét, és újra összehozza a városlakókat. És az olyan játékosoknak hála, mint Tristan vagy Ian, a marfai foci tovább él a következő generációban.

Szöveg: Drew Blackburn
Fotók: Cengiz Yar
Illusztráció: David Linchen