Voltál már olyan ideges, hogy azt hitted: mások is hallják a szívverésedet? Ökölbe szorult kézzel, remegő térddel szabotálod el a saját teljesítményedet?

Ezek mind a gyerekek által megtapasztalt teljesítménykényszer jelei.

Akár 100 méteres versenyfutásról, iskolai táncfellépésről, vagy az egész osztály előtt tartott előadásról van szó, a jó teljesítményre irányuló igény nagyon fontos hajtóerő — de egyben nagy nyomást is jelent. A rossz teljesítménytől való félelem úrrá lehet a gyerekeken, és akadályozhatja a mindennapi feladatok teljesítését.

Segíthet, ha beszélünk a gyerekekkel az érzéseikről, és tudatjuk velük, hogy az idegesség normális dolog. Akkor leszünk idegesek, ha valóban érdekel minket az eredmény. A fokozódó idegességet egy egyszerű technikával megfékezhetjük.

Ha szorongunk, megváltozik a légzésünk, és kapkodni kezdjük a levegőt. Ez viszont kiváltja az idegrendszer „támadás, menekülés vagy ledermedés” reakcióját.

Ennek kivédésére tanácsold a gyerekednek, hogy figyeljen a kilégzésre: fújja ki a levegőt hosszan, lassan, megfontoltan. Ez lenyugtatja, mivel aktiválja a szervezet „pihenő- és emésztő”-rendszerét. Segíthet, ha a gyerekek a kilélegzés során arra gondolnak, hogy egy aranyszálat fújnak ki, amit egyre messzebb és messzebb tolnak a végtelenségig, ezzel is csökkentve a szorongást.

A sport terén a gyerekek többet tanulnak a vereségből, mint a győzelemből. Bár ezeket az élményeket sokszor nehéz megemészteni. Az emberek hajlamosak a sportsikereket az értékkel és a boldogsággal azonosítani, és ezt a gyerekek nagyon hamar felfogják. Így ha vesztenek, úgy érezhetik, hogy vége a világnak.

Ahhoz, hogy ezen túllendítsük a gyerekeket, ráébreszthetjük őket arra, hogy ha veszítenek, az egyszerűen egyrészt a játék, másrészt az élet szerves része.

A játék remek alkalom a vesztés gyakorlására. Játssz el velük elképzelt helyzeteket, amelyben a gyerekek olyan érzelmekkel szembesülhetnek, amelyeken túl kell tenniük magukat. Például „Anglia elveszti a képzeletbeli meccset Brazília ellen”. A rendszerezettebb játékban is mindig lesznek győztesek és vesztesek: „ki ér először célba?”.

Ezekben a helyzetekben a gyerekek már az élet korai szakaszában átélhetik a vereség által kiváltott csalódás érzését, de azt is megtapasztalhatják, hogy az élet megy tovább. A játék folytatódik, a barátaik továbbra is akarnak velük játszani, és a szüleik ugyanúgy szeretik őket.

Ha szülőként nehezen birkózol meg a vereségekkel, a gyerekeid ezt a példát látva maguk előtt ugyanígy viselkedhetnek. Vedd észre a mindennapos hibáidat, és beszéld át ezeket a gyerekeiddel: legyen szó akár egy elmulasztott határidőről vagy egy eltévesztett megbeszélésről. Beszéld meg a gyerekeiddel a történteket, és hogy milyen érzés volt.

Sokszor nem adjuk meg a gyerekeknek a lehetőséget a hibázásra, és ezzel hátráltatjuk a fejlődésüket. Neveld őket arra, hogy a saját maguk edzői legyenek, és készíts szlogeneket, amelyekkel túllendülhetnek a kihívásokon: „A legjobbat fogom nyújtani, és az pont elég is lesz”, „0% esélyem van nyerni, ha el sem megyek a versenyre, de ha ott leszek, akár még nyerhetek is.”

A győzelem és a vereség nyomását enyhítendő jutalmazd az erőfeszítést, és ne az eredményt. Így a gyerekek azt tanulják meg, hogy a dicséretet és jutalmat azért kapnak, mert energiát fektettek valamibe, és nem győzelem vagy vesztes helyzet miatt.

Vannak gyerekek, akik hamar rátalálnak az őket érdeklő dolgokra, mások számára sokszor csak felnőttkorban derül ki, mi foglalkoztatja őket a leginkább. A „szikrájuk” idővel kifejlődhet. A fontos az, hogy megteremtsük a megfelelő közeget ahhoz, hogy rájöhessünk, mi tesz minket boldoggá.

Egyik módja ennek a különféle szervezett tevékenységekben való részvétel, legyen az akár tánc, foci vagy úszás — bármi, ami boldoggá teszi, fellelkesíti, megnyugtatja vagy reményteljessé teszi a gyereket. Ez azonban nem minden gyerek számára működik — ilyenkor jön képbe a játék.

Néhány gyerek elmerül egy tevékenységben, aztán ráun, és másba fog bele. Mások fokozatosabban próbálkoznak, például egyszerre több dologba is belekezdenek. Bármilyen is legyen a gyereked személyisége, biztosíts neki elegendő időt és teret, hogy több különböző
tevékenységet is felfedezhessen otthon és házon kívül is.

A test leképezi az érzelmeket, akár valós a szikra, akár nem. Rajzolj egy emberi testet, és adj a gyerekeidnek különböző helyzeteket. Például: „milyen érzés lenne a kupadöntőben büntetőt kapni?”. Ezután kérd meg őket, hogy
az érzéseiket a rajzon lokalizálják. Valószínűleg idegesek és izgatottak lesznek, így
szívdobogást és remegő gyomrot fognak bejelölni a rajzon. Amikor a kedvenc
TV-sorozatukat nézik, akkor viszont nagy valószínűséggel azt mondják majd, hogy nyugodtak.

Érdeklődj afelől, hogy miket csinálnak, mi a hobbijuk. Hogyan reagál a testük ezen alkalmakkor? Elképzelhető, hogy még sosem gondoltak erre ilyen szempontból. Azzal, hogy a testük reakcióit az egyes tevékenységekkel párhuzamba állítod, arra bátorítod őket, hogy legyenek még inkább tudatában az érzelmeiknek, hogy rájöjjenek, hogy a hobbijuk igazi szenvedély-e.

A sportban néha elő kell állni, és csatlakozni kell egy csapathoz. Nagyon nagy
önbizalomra van szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy egy csoportba vagy csapatba vagy akár csak egy játszótéri meccsre
önként beszálljon. Nehéz lehet ilyenkor felszabadultan viselkedni, és nem arra gondolni, hogy
mi minden sülhet el balul. Hogyan lehet ezt leküzdeni?

Beszélhetünk a gyerekeinknek a képzeletbeli szemüvegekről, amit mindenki minden nap visel. Ha fáradtak, szoronganak, szomorú szemüvegen át látják a világot, azt feltételezve, hogy mindig minden rosszul fog sikerülni. A tanulság itt a következő: ők választhatják azt, hogy másik szemüveget vesznek fel. A reményteljesebb világnézethez másik szemüveg kell.

Ha a gyereked nem mer beszállni a játékba vagy új dolgokat kipróbálni, kérd meg, hogy vegyen fel másik szemüveget. Le is rajzolhatja neked a szemüvegét, és elmondhatja, hogy ez hogyan változtathatja meg a gondolkodásmódját.

Ha úgy tekint magára, mint aki szívesen próbál ki új dolgokat, előbb-utóbb tevékenyen hozzá is fog majd. Ha a gyerekednek elég úgy viselkednie, mint akinek nincs baja a csoportos feladatokkal, idővel
ezt is fogja gondolni magáról: meg tudja tenni, és meg is teszi. Ez a magabiztosabb szemlélet pedig örökre vele marad.