Kérdezd az edzőt: „Mit tegyek, ha a kedvenceivel kivételezik az edzőm?”

Coaching

Egy fiatal úszó, aki úgy érzi, vízben hagyták, tanácsért fordul Courtney Bangharthoz, az Észak-Karolinai Egyetem edzőjéhez.

Utolsó frissítés: 2021. május 3.
Mit tegyél, amikor az edző tudomást sem vesz rólad?

A „Kérdezd az edzőt” egy tanácsadó rovat, mely segít a játékra összpontosítani.

Kérdés:

Kedves Edző!

Nemrégiben elköltöztünk az államon belül, úgyhogy most új középiskolába járok, így új úszóedzőm is van. A régi suliban nagyon jól kijöttem az edzőmmel, és nagyon jó volt a csapatszellem is. Az új iskolában azonban másként mennek a dolgok. A csapattársaim igazán kedvesek, és igyekeznek, hogy ne érezzem magam úgy, mint a fura új lány. De nincs meg az a családias érzés, ami a régi iskolámban megvolt, ahol mindannyian ismertük egymást az alsó tagozat óta. A problémában az edző is szerepet játszik. Úgy érzem, mintha egyenesen ignorálna engem. Megvannak a sztárúszói, és én nem vagyok köztük. Bár itt nem vagyok a három legjobban teljesítő úszó között, mint a régi iskolámban, azért jó vagyok, és tudom, hogy jobb is tudok lenni. De most tényleg kénytelen vagyok egyedül csinálni?

FISH
16 éves úszó

Válasz:

Tény: nekünk, edzőknek tényleg, 100 százalékig megvannak a kedvenceink.

A jó hír, FISH, hogy te is 100 százalékig közéjük tartozhatsz.

Be kell valljam, hogy én sem voltam mindig az edzőm kedvence. Felső tagozatban néha rosszul viselkedtem. Voltak pillanatok a teniszmeccseim alatt, amikor eldobtam az ütőmet, mert kihagytam egy röptét. Egy épeszű edző sem jutalmazna meg ilyen viselkedést. Ahogy azonban kezdtem belenőni a szerepembe, megtanultam, hogy nem csak attól fog értékelni egy edző, ha jól teljesítek a pályán. A megítélésembe minden beleszámít, amit a csapatért teszek.

Motiválhatsz másokat, lehet szorgalmas, lelkes, vagy egy bizonyos szerepben a legjobb.

Értem, hogy számodra ez most egy sarkalatos pont. Nehéz helyzetben vagy, mert nem ismered a csapat szerkezetét, a nyelvezetét és a szokásait. Hiányzik a korábbi családias érzés. Első kézből tudom, milyen nehéz tud lenni az átállás. A középiskolai kosárcsapatban háromszor is az év játékosának választottak meg, de elsősként a Dartmouth Egyetemen úgy éreztem, mintha elölről kellene kezdenem. Meg kellett mutatnom a csapatnak, hogy „hé, én keményen dolgozom, tele vagyok lelkesedéssel és energiával, és számíthattok rám!” Körülbelül egy hónap kellett ahhoz, hogy felismerjék, hogyan is illek bele a kirakósba.

Mit tegyél, amikor az edző tudomást sem vesz rólad?

Tehát az a kérdés, mit tehetsz hozzá a csapathoz, hogy beleilleszkedj a kirakósba. Motiválhatsz másokat, lehet szorgalmas, lelkes, vagy egy bizonyos szerepben a legjobb. Ez nemcsak segít majd erősebb köteléket kialakítani a csapattársaiddal, hanem valószínűleg esélyes leszel majd egy pozícióra az edző „kedvenceinek” listáján.

Az ilyen kihívások teljesítése csakis a hozzáálláson múlik.

Nálam mindenki felkerül a kedvenceim listájára, aki hozzájárul a pozitív csapatkultúrához, és hozzásegít minket a győzelemhez. Ha az egyik kosárlabda-játékosom rossz dobósorozatban van mostanában, és edzés után tovább marad, és még tízszer gyakorolja a mezőnydobásokat, azt észreveszem. Észreveszem azt is, ha az egyik játékosom mindent belead. Látom, hogyan kezelik egymást a csapattársakkal, és ki az, aki lelkesen pacsizik a többiekkel. Azt is látom, hogy ki száll fel utolsóként a buszra (kérlek, sose légy az az ember). Komolyra fordítva a szót, a csapat sikere nagy mértékben függ attól, hogy a játékosok mennyire képesek együttműködni.

Beletelhet egy kis időbe, mire teljesen otthon érzed majd magad az új csapatban. Próbálj türelmes maradni. Az ilyen kihívások teljesítése csakis a hozzáálláson múlik. Én a helyedben úgy állnék hozzá, hogy „hogyan tudok megfelelni ennek a kihívásnak? Mit tehetek, hogy elérjem a célom?” Tudom, hogy ez a hozzáállás nem jön természetesen mindenkinek. Sok olyan játékosom volt már, aki negatívan lépett be a csapatba, és csak azt mondogatta, hogy „nem játszom, sosem engednek játszani”. Erre azt szoktam mondani, hogy „ez nem az én valóságom, hanem a te valóságod – ezt te teremted meg”. Vagyis ha úgy mész edzésre, hogy azt mondogatod magadnak, „senki nem kedvel”, valószínűleg így is lesz.

Ha szeretnéd negatívról pozitívra változtatni a narratívát a fejedben, teljesen képes vagy rá. A hatalom a te kezedben van. Ahelyett, hogy azt képzelnéd, hogy minden ellened szól, kezdd el felismerni a lehetőségeket. Egy új csapatban alkalmad nyílik új fényben feltüntetni magad. Dönthetsz úgy, hogy mostantól egy másik versenyszámra vagy úszásformára koncentrálsz, vagy akár másfajta csapattárs is lehetsz, mint amilyen a korábbi csapatodban voltál.

Ahelyett, hogy azt képzelnéd, hogy minden ellened szól, kezdd el felismerni a lehetőségeket.

A képesség, hogy mindezt megvalósítsd, benned rejlik, nem az edződben. Kívülről keresed az elismerést, de ahogy már láthattad, ez a fajta elismerés megbízhatatlan. A legmegbízhatóbb támogatás belülről érkezik, és egész sportpályafutásod során elkísér.

Ha feltenném neked a kérdést, hogy „Ki a legnagyobb szurkolód?” vagy „Ki bánik veled a legkedvesebben?”, és azt felelnéd, hogy az anyukád vagy a legjobb barátod, akkor a következő kérdésem az lenne, hogy „Miért nem te? Miért nem te vagy a legnagyobb rajongód? Te miért nem így bánsz magaddal?” Ez egyrészt egy rendkívül könnyű kérdés, másrészt egy nehéz és fontos lecke. A jó hír az, hogy még mindig bőven van időd arra, hogy úgy bánj magaddal, ahogy megérdemled.

Légy saját magad kedvence! Meg tudod csinálni!

Banghart edző

Courtney Banghart az Észak-Karolinai Egyetem női kosárlabdacsapatának vezetőedzője. Korábban a Princeton csapatának vezetőedzője volt, majd 2015-ben elnyerte az év főiskolai edzőjének járó Naismith-díjat, 2017-ben pedig az Egyesült Államok női kosárlabdacsapata U23-as nemzeti válogatottjának segédedzője volt. Banghart korábban a Dartmouth vezérjátékosa volt, és azóta is tartja az Ivy League-játékosok közti rekordot a legtöbb hárompontos dobásban. Banghart tagja a Női Kosárlabdaedzők Szövetsége igazgatótanácsának, valamint az NCAA női kosárlabdarészlege felügyelőbizottságának.

Ha kérdésed van, hogy hogyan fejlesztheted a gondolkodásmódodat a sporttal és edzéssel összefüggésben, küldj e-mailt ide: askthecoach@nike.com

Illusztráció: Harrison Freeman

Mit tegyél, amikor az edző tudomást sem vesz rólad?

Lépj szintet

A gondolkodásmóddal, valamint a mozgással, a táplálkozással, a regenerálódással és az alvással kapcsolatos, szakértők által alátámasztott útmutatásért nyisd meg a Nike Training Club alkalmazást.

Lépj szintet

A gondolkodásmóddal, valamint a mozgással, a táplálkozással, a regenerálódással és az alvással kapcsolatos, szakértők által alátámasztott útmutatásért nyisd meg a Nike Training Club alkalmazást.

Eredeti közzététel: 2021. május 11.

Kapcsolódó történetek

Hogyan nyugtasd le magad és szerezz pontot nyomás alatt?

Coaching

Kérdezd az edzőt: Miért fagyok le meccs közben?

Hogyan térj vissza egy nagy vereség után?

Coaching

Kérdezd az edzőt: Hogyan térhetek vissza egy nagy vereség után?

Hogyan hagyjunk fel a kifogásokkal, és köteleződjünk el az edzés mellett?

Coaching

Kérdezd az edzőt: „Hogyan szokhatok le a kifogások kereséséről?”

Hogyan kerüld el a kiégést, és hallgattasd el a kritikus belső hangot?

Coaching

Kérdezd az edzőt: „Hogyan szokhatok le róla, hogy kritizáljam magam?”

Hogyan állhatod meg, hogy másokhoz mérd magad az edzőteremben?

Coaching

Kérdezd az edzőt: „Hogyan szokhatok le róla, hogy folyton egy fitt barátomhoz mérjem magam?”