Egy az egy ellen: Sloane Stephens x Madison Keys

Sportolók*

A két teniszsztár egyszerre riválisként és életreszóló barátként igyekszik kiismerni magát a sportág elitjeinek útvesztőjében.

Utolsó frissítés: 2022. január 20.
Olvasási idő: 13 perc
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

Az „Egy az egy ellen” a Nike élsportolói közötti kötetlen beszélgetéseket bemutató sorozat.

Madison Keys és Sloane Stephens útjai először a junior pályán keresztezték egymást, ahol ahelyett, hogy riválisként tekintettek volna egymásra, gyorsan barátok lettek. Hivatásos teniszpályafutásuk hasonló görbén át ívelt: tinédzserkorukban profi szinte léptek, és a következő nagy dobásnak tartották őket. Végül Madison és Sloane mégis a saját feltételeik szerint váltak jeles sportolókká. Madison esetében ez öt cím megszerzését jelentette, és legjobb eredményeként hetedik helyezést a Women's Tennis Associationnél (női teniszezők képviselete, WTA). Sloane pedig ugyanezen a ranglistán legjobb eredményeként a harmadik helyet érte el, és hat címet szerzett, köztük egy rangos teniszbajnokság győzelmét 2017-ben.

Bár a versenyezés az életük rutin része, Sloane és Madison beismerik, hogy jobb barátok, mint riválisok. A nagy győzelmek, a felkavaró veszteségek, a világméretű járvány és a nemzetközi versenypályán elért mérföldkövek hullámvasútján a kötelékük csak megerősödött. A sérülések és a sikerek áradata mindkét sportoló életében jelen van, ez párosulva a saját személyes fejlődésükkel mindkettőjüket szakértővé tette, ha a személyes és professzionális életük befolyásoló tényezőinek szétválasztásáról van szó. Deidre Dyer íróval és szerkesztőségi igazgatóval beszélgetve felfedik kötelékük fejlődését, az általuk megszerzett bölcsességet, az aktivizmus felé vezető útjukat és a nagy vereségeket, amelyeket át kellett élniük.

Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

Kezdjük a legelején: emlékeztek még az első alkalomra, amikor találkoztatok? Mi volt az első benyomásotok egymásról?

Madison: Mikor is találkoztunk először?

Sloane: Nem is emlékszem. Egyértelműen úgy tűnik, hogy nem volt túl emlékezetes, ha egyikünknek sem jut eszébe, de szerintem jó, hogy nem történt semmilyen drámai vagy traumatikus dolog.

Madison: Szerintem nagyon sokszor voltunk ugyanazokon a mérkőzéseken.

Sloane: Ha teniszezel, akkor általában ugyanazokkal az emberekkel találkozol. Szerintem egyszer csak azt mondtuk: „Ó, szia, legyünk barátok. Hasonló korúak vagyunk”.

Hogyan változik barátságotok dinamikája, amikor az öltözőből a pályára léptek? Hogyan birkóztok meg mentálisan azzal, hogy barátokból ellenfelekké váltok?

Madison: Őszintén szólva, nem hiszem, hogy ezt olyan jól csináljuk. [nevet]

Sloane: Kilépek a pályára, és azt mondom magamnak: „Oké, tedd meg, ami tőled telik”.

Madison: Szerintem ez azért van, mert az egész barátságunk alatt versenyeztünk. Teljesen természetes számunkra, hogy tudjuk, a másik nyerni akar aznap. Tudjuk, hogy ez nem a barátságunk vagy a másik ellen irányul; ilyen a sport.

Sloane: Amikor már ilyen régóta versenyezel, tudod, hogy valakinek nyernie kell. Úgy érzem, hogy ha barátságról van szó, főleg a sportban és a teniszben, tisztában kell lenned azzal, hogy nem fűz mindenkihez baráti viszony. Úgy kell hozzáállnod, hogy „oké, ő itt a barátom, szóval ezt így fogom kezelni”. Szerintem Madi és én nagyon könnyen visszarázódunk. Lejátszunk egy meccset, aztán öt perc múlva megkérdezem tőle, hogy „merre akarsz vacsizni? mi újság veled?”

Hogyan fejlődött a kapcsolatotok az évek során?

Sloane: Úgy érzem, hogy mivel együtt nőttünk fel, tanúi voltunk egymás fejlődésének: költözések, bútorvásárlás, új párkapcsolatok... Sok egyforma tapasztalatunk volt. Madi megszállottja a növényeknek, ami nagyon fura és én nem tudom átérezni, de így is küld képeket róluk.

Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

„Úgy érzem, hogy mivel együtt nőttünk fel, tanúi voltunk egymás fejlődésének: költözések, bútorvásárlás, új párkapcsolatok... Sok egyforma tapasztalatunk volt”.

Sloane Stephens

Milyen változásokat vettetek észre egymás játékában?

Madison: Sloane mindig is a leggyorsabb ember volt, akit valaha teniszezni láttam, nagyon durva. Valaki üt egy ejtést, pislantasz egyet, aztán ő már a hálónál is terem. Mind a mai napig fut a labdáért. Már a juniorok között is magabiztosan beérte a labdákat és adogatott vissza mindent. Ahogy idősödik és többet versenyez, egyre jobban fel tudja mérni, mikor vegye lazábbra és fussa be a labdákat, és mikor legyen agresszív a nyerésért, vagy mikor húzza az időt. Nagyon jól megtanulta eltalálni ezt az egyensúlyt a játékában.

Sloane: Úristen, ez nagyon jól eső kritika. Nagyon kedves. Szerintem Madison szervája kiváló. Erősen üt, és mióta felnőttünk, ahelyett hogy szuper keményen ütne, sokkal többet használ ezekből a kombinációkból, amik szerintem sokat segítettek neki, mert a tenyerese elképesztő. Az évek alatt tökélyre fejlesztette az ütésválasztásait, amik segítettek neki versenyeket nyerni. A játékában a szerva és a tenyeres a két fő fegyver.

Hogyan támogatjátok egymást a pályán kívül?

Madison: Sokszor voltak olyan pillanatok, amikor egyikünk megsérült, a másikunk pedig éppen nagyszerű formában volt, aztán ez megfordult. Remekül támogatjuk egymást a nehéz időszakokban, főleg azért, mert a másik épp azelőtt esett túl valami hasonlón.

Sloane: Lesérülni borzasztó érzés, ez egyértelmű. Azt hiszem, a 2017-es US Open előtt volt az egyetlen olyan alkalom, amikor mindketten egyszerre voltunk lesérülve. Próbáltuk kitalálni, mi legyen a következő lépés. Vajon tudunk játszani és versenyezni ugyanolyan jól ilyen állapotban is? Talán ez volt az egyik olyan eset, amikor a sérüléseink szinkronban voltak. Na nem mintha ez jó dolog lenne.

Milyen lelkiállapotban vagytok a felépülés időszakában, és mi az az elhatározás, ami segít előre lendülni?

Madison: Azt hiszem, mindketten átesünk olyan időszakokon, főleg az elején, amikor minden szívás, és mindkettőnknek volt elég része sérülésekben. Ahogy idősödünk, egyre jobban talpra tudunk állni, és át tudjuk gondolni, hogy „mit kell tennünk ahhoz, hogy kikecmeregjünk ebből a helyzetből, és megakadályozzuk, hogy újra megtörténjen?” Mindketten nagyon jók vagyunk abban, hogy elfoglaljuk magunkat, ha lesérülünk, és új dolgokat találjunk, amelyek érdekelnek. Sloane szárnyalt a suliban, amíg még tanult. Én nem voltam ennyire proaktív, csak vettem egy csomó növényt és minden időmet szó szerint a földbe temettem. Sloane befejezte a sulit, majd újra és újra tanult valamit. Én meg úgy voltam vele, hogy „rendben, vásárolok még egy pár bútort és növényt”.

Sloane: Nem szeretem, ha le vagyok sérülve, de azt hiszem, jól használom ki az időmet, és azzal töltöm, amit amúgy nem tudnék megtenni. Az év összes szakaszában voltam már lesérülve. Esküvőre tudtam menni nyáron. Tavasszal csomó dolgot csináltam annak köszönhetően, hogy valamilyen fura sérüléseim voltak. Muszáj a legtöbbet kihoznom belőle. Persze van egy olyan 7–10 napos időszak, amikor nagyon magad alatt vagy, depizel és dühös vagy. Aztán kimászol belőle és felteszed magadnak a kérdést: „Rendben, és most mihez kezdjek?” Azt hiszem, hogy az ilyen „és most mihez kezdjek?” pillanatok alatt próbáltam a leghasznosabban tölteni az időmet, például elmentem egy álomszerű vakációra, vagy meglátogattam a barátaimat és a családomat.

„Remekül támogatjuk egymást a nehéz időszakokban, főleg azért, mert a másik épp azelőtt esett túl valami hasonlón”.

Madison Keys

Jópár éve versenyeztek már mindketten. Milyen tanácsot adnátok azoknak a fiataloknak, akik most válnak profivá, most csatlakoznak a profik mezőnyéhez?

Madison: Érezzétek jól magatokat, és semmit ne vegyetek túl komolyan. Egy év sok nyereséget és vereséget tartogat, és beleőrültök, ha túl sokat foglalkoztok ezzel. Szóval ne felejtsétek el, hogy hosszú pályafutás áll előttetek, és amit ma a legrosszabb vereségnek éltek meg, valószínűleg semmi ahhoz képest, ami még jön. Hasonló a helyzet a nyerésekkel is. Próbáljatok meg távlatokban gondolkodni.

Sloane: Úgy, ahogy Madi mondja. Azt mondod „ah, öt meccset veszítettem egyhuzamban”, erre én azt válaszolnám, hogy „az semmi, én tudok ennél rosszabbat is”. Majd azon kapod magad, hogy már nyolc meccset veszítettél egymás után. Aztán nyersz egy Grand Slam tornát, majd megint tíz vereség jön egyhuzamban. Ez egy mókuskerék, de muszáj folytatnod. Ha elkezdesz matekozni, kicsit jobban megérted. Gondolkodj így: egy Grand Slam során csak egy ember nyer, pedig... hányan is vannak versenyben?

Madison: Százhuszonnyolcan.

Sloane: Ja. Tehát közülük csak egy ember nyerhet. Ha bekerülsz az utolsó négybe, nagyon jól csinálod. Ha az utolsó kettőbe, még jobban. Szerintem, ha kicsit lebontjuk ezt az egészet és beismerjük, hogy „senki sem nyerhet minden héten”, más megvilágításba kerül minden.

Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

A társadalom egy igencsak nyugtalan állapotban van. A világjárvány mellett polgári ébredést és a faji egyenlőség és a társadalmi igazságosság új fejezetét éljük meg. Mindketten kihasználtátok a hangotokat, hogy szót ejtsetek erről a harcról, és kifejezzétek támogatásotokat. Miért fontos számotokra ezekről a témákról beszélni?

Sloane: Fontos, hogy az emberek hallassák a hangjukat, mert olyan sok felvilágosítás folyik a faji egyenlőtlenségről. Nagyon sok hírességet és influencert látsz, akik az emberek tájékoztatására használják platformjaikat. Sok mindenről, amiről nem is tudtam, vagy talán Madi sem, úgy tanulok, hogy megnézem az emberek [Instagram] történeteit és a dolgokat, amiket megosztanak. Ha elolvasod ezeket a dolgokat, és képezed magad, az segíthet abban, hogy más nézőpontból láss dolgokat. Hosszú utat tettünk meg, mert az emberek [eredetileg] csak szépnek akartak kinézni az Instagramon. És most láttunk egy kis elmozdulást a felvilágosítás és más fontos dolgok, például a szavazás felé.

Madison: Most mindent felerősít az, hogy egy világjárvány közepén vagyunk. Amúgy is stresszesek, frusztráltak voltunk, az emberek szorongtak, és ez mind lökést adott ennek a nagyszabású mozgalomnak. Annyira egymásra voltunk hangolva mindannyian, hogy egyszerűen elegünk lett. Életemben először láttam egy óriási embercsoportot azt mondani, hogy „ez az utolsó alkalom, hogy ezt eltűrtem, ezentúl tenni fogok ellene valamit”. Sokan egyszerűen csak ki akarják venni a részüket. Ha felszólalunk és beszélünk arról, amiben hiszünk, azt érezzük, hogy tehetünk valamit azért, hogy ilyesmi ne forduljon elő többé.

Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

Madison, te indítottad el a Kindness Wins nevű kezdeményezést, amelynek célja a kedvesség és az empátia növelése a pályán és azon túl. Sloane, te a Sloane Stephens Alapítvánnyal oktatást, képzést és közösségi forrásokat biztosítasz a következő generáció számára. Ezenkívül mindketten a WTA Players Council tagjai vagytok, ahol játékostársaitok szószólóiként tevékenykedtek. Honnan ered ez a szenvedély a jótékonykodás és a közösség felkarolása iránt?

Sloane: Egy klubban teniszezve nőttem fel, és az első élményem elképesztő volt. A legjobb edzőm volt, nagyon szórakoztató edzéseket tartott. Ma is azt mondom, hogy azért teniszezek még mindig, mert nagyon jó volt az első tapasztalatom. Remekül éreztem magam, és vissza akartam menni. Mindig azt mondtam: „Istenem, nagyon szeretnék visszamenni Franciscóhoz. Olyan szórakoztató. Fantasztikusan jól éreztem magam. Szeretném látni a barátaimat”. Úgy érzem, hogy egy gyerek első tapasztalata a legfontosabb, bármit is csinálnak, valahogy mindig ehhez térnek vissza. Ha először teniszezel, és az edződ nem kedves, és nem élvezed az edzést, akkor valószínűleg soha többé nem veszel ütőt a kezedbe.

A tenisz rengeteg jót hozott az életembe. Utazhattam és találkozhattam emberekkel, és olyan sok csodálatos dolgot tettem, hogy meg akartam adni ezt a lehetőséget azoknak a gyerekeknek, akiknek egyébként soha nem jutna eszükbe teniszezni. Nyilvánvaló, hogy a tenisz nem túl sokrétű sport, így az, hogy ütőt adhatok olyan gyerekek kezébe, akiknek általában nem lenne erre lehetőségük... ez erős indok volt arra, hogy létrehozzam az alapítványomat. Azt akartam, hogy olyan gyerekek, akik hasonlítanak rám, és felnéznek rám, azt érezhessék, ők is teniszezhetnek. A tenisz egy életen át tartó sport, még ha nem is vagy profi, és csak középiskolás csapatban játszol. Amikor elmész egy régebbi klubba, 85 és 90 éves embereket látsz játszani. Annyira csodálatos, mert ez egy életen át tartó sport, és sok mindent ad. Csak meg akartam adni ezt a lehetőséget egy másik generációnak és még változatosabb hátterű gyerekeknek, akiket amúgy nem vonzana a teniszezés.

Madison: Azért hoztam létre az alapítványom, mert korábban egy másikkal dolgoztam, a Fearlessly Girllel. Ez az alapítvány nagyon nagy hangsúlyt fektetett az önbizalom és a vezetői képességek erősítésére a felső tagozatos és középiskolás lányokban. Elmentem néhány iskolába, találkoztam a lányokkal és beszélgettem velük, és imádtam csinálni. Szerettem volna még egy kicsit bővíteni a célcsoporton, és nem csak a felsős és középiskolás lányokra összpontosítani, mert annyi velem egyidős és nálam idősebb dolgozó nőtől hallottam: „Rendben, minden üzeneted remek, de mi is szeretnénk őket hallani, és nekünk is szükségünk van rájuk”. Szerettem volna valóban elérhetővé tenni más sportolók számára is, akik egy alapítvány részesei akartak lenni, mert egy alapítvány létrehozása nagyon kiterjedt folyamat. Szerettem volna létrehozni valamit, aminek több ember is részese lehet, hogy kibővíthessük azt, amit teszünk. Tetszett a Kindness Wins (a kedvesség győz) ötlete, mert ez elég tág fogalom, és nagyon sokféle módon segíthet. Ez volt a legjobb módja annak, hogy egy kicsit segíthessek a világnak.

„Csak meg akartam adni ezt a lehetőséget egy másik generációnak és még változatosabb hátterű gyerekeknek, akiket amúgy nem vonzana a teniszezés”.

Sloane Stephens

Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel
Interjú Madison Keysszel és Sloane Stephensszel

A tenisz az egyik elöljárója a nemek közötti egyenlő díjazásnak. Milyen érzés a már előkészített és lefektetett alapokkal kezdeni a karriereteket?

Madison: Mindketten szerencsésnek érezzük magunkat, amiért ezt a harcot nagyrészt már megvívták helyettünk. Hihetetlenül hálásak vagyunk mindenért, amit Billie [Jean King] és Venus [Williams] tett értünk. Ha nem így lett volna, ma biztosan nem abban a helyzetben lennénk, amiben vagyunk. Még mindig harcolunk az egyenlőségért, és azért, hogy ezt az egyenlőséget elfogadják és ünnepeljék. Szóval még van mit tenni, de elég jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy azt mondhassuk „igen, már elértünk valamit, de ennél többet is elérhetnénk”, vagy „lehetne ennél egyenlőbb is”, vagy tudod „több ember is örülhetne ennek”.

Sloane: Igen, abszolút. Úgy érzem, hogy nagyon sokat tanultunk a WTA Players Council segítségével. Így is elég nehéz nőnek lenni, azt érezve, hogy nem vagyunk egyenlőek, és kevesebb fizetést kaptunk, mint a férfiak.

Szerintem ez egy folyamatos küzdelem. Soha nem tudjuk azt mondani, hogy „örülünk a helyzetünknek”. Mindig a jobbra törekszünk. Mindig többet harcolunk. Mindig többet akarunk. Szerintem ez egy fontos része a tanácsnak: harcolni azokért, akiknek nincs lehetőségük azt mondani „oké, hadd gondoljam ezt át”. Tudják, hogy többet akarnak, és a mi dolgunk elérni, hogy megkapják. Tehát mindig arról van szó, hogy megpróbálunk jobban teljesíteni és többért küzdeni, és megbizonyosodni arról, hogy minden, amit kapunk, egyenlő legyen.

Szöveg: Deidre Dyer
Illusztráció: Sarah Maxwell

Tudósítás: 2020. október

Eredeti közzététel: 2022. január 21.

Kapcsolódó történetek

Egy az egy ellen: Fran Kirby és Jordan Henderson

Sportolók*

Egy az egy ellen: Fran Kirby és Jordan Henderson

Egy az egy ellen: Napheesa Collier x Sylvia Fowles

Sportolók*

Egy az egy ellen: Napheesa Collier és Sylvia Fowles

Hogyan törj át a mentális akadályokon

Coaching

Törj át a mentális gátakon

Jordin Canada és Jrue Holiday harca az igazságért, miközben a buborékban éltek

Sportolók*

Egy az egy ellen: Jordin Canada és Jrue Holiday

Naomi és Mari Osaka arról beszélnek, milyen volt együtt felnőni

Sportolók

Az Osaka nővérek önkifejezésükről