Fiatalkorában Ellen nem tudott ölbe tett kézzel ücsörögni. Netballozott, táncórákra járt és a távolugrást gyakorolta. Ellen mindig mozgott! Suliban a tesióra volt a kedvence.

Hosszú ideig Ellen úgy gondolta, hogy fel kell adnia a távolugrással töltött izzasztó napokat, a táncedzéssel töltött fárasztó órákat pedig egy hagyományosabb karrierútra kell cserélnie, például könyvelőként. Felnőve azonban olyan módszereken gondolkozott, melyekkel az iskola után is a szenvedélyének hódolhatott volna. Mi legyen belőle? Profi sportoló? Bíró? Sportújságíró?

„Ez te vagy. Azzá válhatsz, amit csak kigondolsz.”

Egy nap egy közösségi netballmeccsen Ellennek szuper ötlete támadt. Segíthettem más lányoknak megtanulni annyira szeretni a sportot, amennyire én szeretem!

Ellen tudta, hogy sok lány idegeskedik a sportok miatt. Amiatt aggódnak, hogy nem elég jók játszani. Ellen hitt benne, hogy a sportok révén önbizalmat önthet a lányokba. Elhatározta, hogy közösségi netballedző lesz.

A meccseik során Ellen az oldalvonalról szurkolt a lányainak.

Szép elkapás! Gyönyörű passz! Ilyenekkel és ehhez hasonlókkal biztatta sportolóit, miközben azok a netball pontos szabályai szerint sprintelték végig a pályát, megállva, amikor elkapták a labdát, és gondosan célozva, hogy megszerezzék a meccsen a következő pontot.

Ellen edző mintájára idővel egyre több lány fedezte fel, hogy szuperül menne nekik a sportolás. Ellen nem akarta abbahagyni az általa végzett fontos munkát, ezért csatlakozott a Sportstechez, a jótékonysági szervezetnek, mely a női sportolók támogatásáért dolgozik. Ellen más oktatókkal együttműködve dolgoz ki olyan testnevelési programokat, melyek segítenek a lányoknak kiteljesedni.

Minden egyes nap büszke a munkájára és magára, amiért a számára tökéletes hivatás köré építette fel életét.