Egyszer volt, hol nem volt, egy Chaima nevű lány elment a bátyjával egy taekwondoedzésre. Bár a csoportban csak fiúk voltak, az edző bátorította, hogy csatlakozzon hozzájuk. Nem volt könnyű. A taekwondóban ütnek és rúgnak, a 9 éves Chaimát pedig az idősebb, jóval nagyobb fiúk könnyedén két vállra fektették. Aznap Chaima kék-zöld foltokkal és attól a vágytól fűtve tért haza, hogy megtanuljon visszavágni.

Chaima félénk gyerek volt. Egy szegény, elszigetelt külvárosban nőtt fel Franciaország északi részén, és sok időt töltött otthon, a hálószobája csendjében. Amint azonban felfedezte a taekwondót, új sportokba is belevágott, például a kézilabdába, a tornába és a fociba. Felfedezte, hogy milyen vad és versengő tud lenni. Chaima szeretett nyerni.

A taekwondóhoz elengedhetetlen a mélyreható mentális összpontosítás. „Megacéloztam az elmémet – mondja Chaima, így pedig bármilyen sportban megtalálom a helyem.” Az ellenfél tiszteletére is megtanít. Bár ütnek és rúgnak, arra képezik őket, hogy soha ne okozzanak egymásnak sérülést. Chaima hamar megtanulta, hogy bár egy taekwondomeccs igazi küzdelemnek tűnhet, inkább olyan, mint egy tánc. A sikerhez a sportolónak fegyelmezettnek, erősnek és kecsesnek kell lennie.

Chaima ezeket a tulajdonságokat a szőnyegen és azon túl is kamatoztatja, a fiatal nőket sportolási és munkalehetőségekhez hozzásegítő Sports dans la Ville nonprofit szervezet edzőjeként. Chaima a sportot hídnak látja, magát pedig a hídépítőnek.

„Az edzők hatalmas hatással lehetnek a gyerekek életére” – mondja. „Ezért teljesen a tanulóimnak szentelem magam. Velük edzek, harcolok értük és ihletet merítek belőlük.”