Ugrás a fő tartalomra
  • Súgó

AMI A DIZÁJN MÖGÖTT REJLIK

AIR FORCE 1
Az Air Force 1 nagy utat járt be, amióta az első, a pályán Nike Air technológiát használó cipőként bemutatkozott. Bruce Kilgore jövőbe tekintő dizájnja évekre megalapozta a Nike kosárlabdás cipők stílusát, nem csak a pályán, de a populáris kultúrában is. Most, több mint 30 évvel később az Air Force 1 visszatér a gyökereihez, így ünnepelve a cipő hosszú múltra visszatekintő, ikonikus státuszát. „Ez volt az első, Nike Air technológiát használó kosárlabdacipő” – magyarázza Dustin Tolliver, a Nike Sportswear lábbelikért felelős globális igazgatója. „És ahogy fejlődésnek indult, és a három Baltimore-i viszonteladó is bejött a képbe, az Air Force 1 célja már nem az volt, hogy fantasztikus kosárlabdacipő legyen: egyre inkább az utcai divatról kezdett szólni.”
A modell sport- és kulturális gyökereihez való visszatérés azt jelentette, hogy a tervezőknek az eredeti modell minden részletére kiemelt figyelmet kellett fordítaniuk. A Nike Sportswear számára ez a folyamat a kaptafával kezdődött. „Legelőször a cipő kaptafáját módosítottuk. A kaptafa a lábfej formáját imitálja. Ez adja meg a cipő felsőrészének alakját.” – mondja Tolliver. Tolliver és csapata fő célja a korai AF1 modell karcsúbb alakjához való visszatérés volt, amelynek során az eredeti mintázatot a mai fazonhoz igazították.
Az Air Force 1 visszatért a gyökereihez, amihez finomabb, természetesebben gyűrődő bőr dukált. „Olyan, mint egy kiváló minőségű baseballkesztyű, ami idővel csak egyre jobbá válik. Azt szerettük volna, hogy a vásárlók is ezt érezzék.” – mondja Tolliver.
Az Air Force 1 újratervezése a legendás Swoosh logó módosítására is kiterjedt. Amikor Tolliver csapata átfésülte a Nike archívumokat, finom különbségeket vettek észre a logó alakjában. „Mivel a csapatom olyan cipőkön dolgozik, mint a Nike Blazer és az Air Force 1, lehetőségünk volt arra, hogy igazán mélyre ássunk a vállalat történetében, és azt találtuk, hogy régebben egyáltalán nem volt egységes a Swoosh logó.” A csapat végül az 1983-as Air Force 1 cipőből merített ihletet, amely a mai modellektől elértően retró stílusú Swoosh logóval volt ellátva.
Az új Air Force 1 Retro cipő sarokrészén nincs rátét, ami szintén megegyezik az AF1 1983-as verziójával. Ahogy az Air Force 1 napjaink kulturális ikonjává vált, a sarokész talpszélét egy rátét váltotta fel, amely számos különböző anyag és színkombináció használatát teszi lehetővé.
„Ez egy olyan döntés volt, aminek köszönhetően az Air Force 1 több mint 1800 különböző színkombinációban jöhetett létre. Ha egy nagy darab bőrt használtunk volna, azzal lényegesen csökkent volna a lehetséges színkombinációk száma. Azonban ebben a projektben a cél a valódi Air Force 1 szakértők számára ismerős cipő megalkotása volt.”
Disabled flag: SNKRS_flagging_enabled_example