Ugrás a fő tartalomra
  • Súgó
Behind The Design: SB Dunk Low 'Diamond'

DIAMOND DUNK

AMI A DIZÁJN MÖGÖTT REJLIK

A Diamond Supply Co. 1998-ban született meg gördeszkás hardvermárkaként, majd két évtizeddel később az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő gördeszkás és utcai ruházati márkává vált. A Diamond Supply Co. az alapító, Nicholas Tershay vezetésével azóta több szubkultúrában is kipróbálta magát, az edzőcipők világát is beleértve, amikor 2005-ben rátette névjegyét a Nike SB Dunk Low cipőre, és megjelent a „Diamond Dunk” néven ismert verzió. A márka idén, 2018-ban a híres edzőcipő három új változatával ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

Az új dizájnok ötlete tavaly született meg, amikor a Diamond Supply Co. a ComplexCon alkalmával megemlékezett az eredeti Diamond Dunk modellről. „Felhúztunk egy plexiüvegből készült minirámpát, és egyenesen beleépítettük a cipőket a belsejébe, hogy így tisztelegjünk a Nike SB és a saját eredeti, 2005-ös Diamond Dunk cipőnk, valamint a Diamond Dunk 2013-as, magasszárú változata előtt” – mondta Tershay.

Behind The Design: SB Dunk Low 'Diamond'

Az őrületes bemutatódarab nyomán a Nike SB csapata és Tershay hamar továbbvitték a történetet, és a Diamond 20. évfordulójának részévé tették. Tershay szempontjából az alapötlet egyszerű volt: „Mivel a gyémántkék színskálát már megalkottuk, elő akartunk rukkolni a fehér, a kanárisárga és a fekete Diamond modellekkel is – meséli Tershay. – Ugyanazt a krokodilbőr mintázatot, és bőr anyagot használtam, és belevittem az ezüst-platina Swoosh logót”.

Behind The Design: SB Dunk Low 'Diamond'

A Swoosh jelzést végül levehetővé tették, az alatta lévő anyag pedig a márka híres gyémántkék színét viseli. „Azt gondoltam, hogy ez igazán állati lenne, mivel egyik új cipő sem viseli az eredeti gyémántkék színt.” A dizájn még egy érdekes felfedezési pontot tartalmaz, méghozzá a saroknál, ahol a Diamond márkajelzés mindkét cipő sarokfülén megjelenik, mintegy újabb főhajtásként a márka előtt.

Behind The Design: SB Dunk Low 'Diamond'

Az ünnepélyes pillanatra Tershay rajongói szemmel tekint vissza. „Számomra ez egy csodálatos élmény, mivel a Nike a kedvenc cipőmárkám. Igazi Nike-gyűjtő vagyok.”

Behind The Design: SB Dunk Low 'Diamond'

While mostly limited to friends & family, the Canary Yellow Diamond Dunk was the first to release, landing in extremely limited quantities at ComplexCon. Additionally, the White Diamond is exclusive to skateshops, while the Black Diamond will release November 10th on SNKRS.