Ugrás a fő tartalomra
  • Súgó
Behind The Design: Air Jordan 8 'QUAI 54'

Air Jordan 8 „Quai 54”

Behind The Design

Az Air Jordan VIII „Quai 54” megjelenése az ötödik együttműködés a Jordan márka és Európa előkelő utcai kosárlabda-bajnoksága között. Az eseménysorozat 2003-ban indult útjára, amikor is a két társ, Hammadoun Sidibé és Thibaut de Longeville a New York City-féle élénk játszótéri kosárlabdából merítve ihletet megpróbálták meghonosítani az élményt a franciaországi Párizsban. A többi ma már történelem. Azóta a Quai 54 versenynek mind a hatókörét, mind az energiáját kiterjesztették, és ma már a sport és a szórakoztatóipar képviselői a Föld minden pontjáról kapnak meghívást a rendezvényre, a két alapító pedig teltházas nézőközönség számára hozza el a kosárlabda örömeit, nagy presztízsű párizsi helyszíneken ünnepelve a sportágat és annak kultúráját immár 15 éve töretlenül — ezzel a Quai 54 Európa legrégebbi utcai kosárlabda-tornája.
Míg az esemény alapítói, Hammadoun Sidibé és Thibaut de Longeville kreatív igazgató már több Quai 54-kiadáson dolgoztak együtt a Jordan márkával, ez az első VIII-as kiadás a termékeik sorában.

Behind The Design: Air Jordan 8 'QUAI 54'

AZ INSPIRÁCIÓ

A csapat a francia kosárközösség tagjai számára akart egy cipőt létrehozni, figyelembe véve, hogy sok fiatal az észak-amerikai kosárlabda és futball színeit képviseli az utcán, és az volt a cél, hogy a cipő esztétikája ezt is megjelenítse, Párizs jellegzetes hangulatával együtt.
„A Jordan márka legelső hivatalos együttműködése a Quai 54-gyel történt, és erre nagyon büszkék vagyunk. Ez egy olyan megtiszteltetés, amelyet komolyan veszünk, és örömmel vesszük a lehetőséget, hogy ezekkel az együttműködésben készült cipőkkel elmondhassuk a történetünket, és megoszthassuk az értékeinket.”
Thibaut de Longeville, a bajnokság kreatív igazgatója végigvezetett minket a 15. évfordulóra készült dizájn mögött rejlő motiváción, amely a párizsi és nyugat-afrikai identitás egyesítése. A minta Párizs hagyományos színeivel játszik (kék és piros), valamint Nyugat-Afrika tradicionális színeivel (zöld, sárga és piros), különösképpen azért, mert ezek a színek gyakran jelennek meg a nyugat-afrikai országok zászlóiban.
„Valójában azt akartuk kiemelni, hogy az afrikai hagyománnyal rendelkező emberek mit tesznek hozzá a francia kosárlabdához, stílushoz, és úgy általában a kultúrához. A Párizsra jellemző kulturális mix egyedülálló, és hatása egész Franciaországban, sőt Európában és már egyre inkább világszerte érezhető a sport, a zene, a divat és a kultúra terén.”

Behind The Design: Air Jordan 8 'QUAI 54'

ERŐS ELVEK

A Quai 54 mindenek előtt az összetartozásról szól, amely könnyen tetten is érhető akár a lelátón, akár a pályán, az Air Jordan VIII „Quai 54” pedig kiválóan megtestesíti ezt a szellemet.
„Több mint tíz nemzet játékosai játszottak már a tornán: Franciaország, az Egyesült Államok, Spanyolország, Németország, az Egyesült Királyság, Lengyelország, Oroszország, Brazília, Japán, Kína, és még sok más. A sportolókkal, az előadóművészekkel, a nemzetközi díszvendégekkel és a Quai 54 családdal együtt minden kontinens, bőrszín, hitvallás és az élet minden területe képviselteti magát a Quai 54-en, osztozva a sport, a zene, a divat és a kultúra iránti szenvedélyben. Ez az összetartozás a legerősebb értékünk, amelyet ki is szerettünk volna fejezni a cipő különböző dizájnelemeivel. Jelenleg komoly félelem és rasszizmus tapasztalható Európában, mindeközben a Quai 54 az elmúlt 15 év során a multikulturális identitás erős jelképévé vált, amire nagyon büszkék vagyunk. Szeretnénk a továbbiakban is megtenni, ami tőlünk telik, hogy megmutassuk, hogy tudunk együtt játszani és együtt élni.

Behind The Design: Air Jordan 8 'QUAI 54'

A cipő tömbös jellege az utcai kosárlabdát hivatott megidézni, illetve a francia főváros különböző sarkaiban és terein megbújó aszfalt kosárpályákat – azokat a játszótereket, ahol sok párizsi gyerek felnőtt, akik közül sokan soha nem is pattogtattak labdát parkettán, és akik otthon érzik magukat a Quai 54 torna és az Air Jordan VIII „Quai 54” által közvetített szellemiségben és vitalitásban.
Az Air Jordan VIII „Quai 54” június 15-től kapható a SNKRS alkalmazásban.

Behind The Design: Air Jordan 8 'QUAI 54'

Kapcsolódó információ