Ugrás a fő tartalomra
  • Súgó
AMI A DIZÁJN MÖGÖTT REJLIK

NIKE AIR MAX 97/BW SK

AMI A DIZÁJN MÖGÖTT REJLIK

A brit-nigériai művész, Skepta számára az Air Max BW egy örök klasszikus — egy olyan cipő, amellyel igazán felvághatsz kemény vonalainak és a sarokrészén található „Big Window” légbuboréknak köszönhetően. „Amikor fiatalabb voltam, a Nike Air légbuborékával villogtunk.” — mondja Skepta. „Minél nagyobb volt a cipődön a légbuborék, annál jobban azt sugalltad, hogy igazán jól megy a sorod.” Hat évvel a BW megjelenése után piacra dobták az Air Max 97 cipőt, amelynek látható, a cipő teljes hosszában végignyúló légegysége még nagyobb Nike Air modellt eredményezett. Skepta ötlete volt az Air Max 97 talprészét a BW felsőrészével ötvözni, és ezáltal elhozni a „Big Window” igéretét a mai fiatalok számára, illetve visszaidézni a grime zenei kultúra egyik kiemelkedő pillanatát.

Ami a dizájn mögött rejlik: Air Max 97/BW Skepta

Ahogyan Skepta és a Nike első közös együttműködését a marokkói város, Marrákes ihlette, úgy az Air Max 97/BW is egy olyan város előtt tiszteleg, amely pályafutásának egyik központi állomása volt – ez a város pedig nem más, mint Párizs. A francia főváros karrierjének korai éveiben fogadta be Skeptát, ezért a város iránti szeretete igazán mélyen gyökerezik. Míg a cipő Swoosh logóinak feltűnő színei a francia zászlóra utalnak, addig a jellegzetes kék színvilág a marrákesi Jardin Majorelle-t, az 1920-as években egy kiemelkedő francia festő számára épült vibráló kék színű villát idézi.

Ami a dizájn mögött rejlik: Air Max 97/BW Skepta

„A punk rock ihletésére kezdetben lakatokat szerettem volna a cipőre” – mondja Skepta, aki saját lakatokból készült láncát viseli. „Eszembe jutott a párizsi híd, ahova az emberek azért mennek szerettükkel, hogy örökre „lelakatolják” szeretetüket. Ezért döntöttem úgy, hogy Párizsban dobom piacra a cipőt, és bevonom azt a várost és azokat az embereket, akik már a kezdetektől szeretetet adtak nekem.” A finom részletek, mint például az Air Tuned Max hálója, az eredeti Air Max 97 talprész, a fényvisszaverő panel a felsőrészen és a rugalmas fűzők azokat a retró modelleket elevenítik fel, amelyeken Skepta felnőtt. Az Air Max 97/BW külső talprészén az Egyesült Királyság elektromos csatlakozójának formáját idéző Air logó is helyet kapott, mely az Air Max Plus logó előtt rója le tiszteletét.

Ami a dizájn mögött rejlik: Air Max 97/BW Skepta

„Úgy ötvöztünk különféle elemeket és időszakokat a cipőben, mint ahogy a mai fiatalok kombinálják össze a ruhadarabjaikat, vagy ahogy a zenészek egyesítik az eltérő zenei műfajokat” – mondja Jupiter Desphy, a Nike Sportswear vezető cipőtervezője. „Annyira jól szerettünk volna szórakozni ennek a cipőnek a tervezése során, amennyire csak lehetséges volt.”

Ami a dizájn mögött rejlik: Air Max 97/BW Skepta

Kapcsolódó információ