Ugrás a fő tartalomra 














AIR MAX 180
AIR ÉS JÁRDA, KÉT JÓ BARÁT
140,00 EUR
A látható Air egység 1987-es debütálásakor a Nike tervezői hamar felismerték, hogy bár a kevés is jó, de a több még jobb. Így született meg az 1991-es Air Max 180, amely 50%-kal nagyobb látható Air egységgel büszkélkedhetett, mint elődje. Az Air egységet beágyazták a cipőbe és összekötötték a talppal, így a Nike Air szó szerint földig ért. Eredeti, összetéveszthetetlenül 90-es évekbeli színskálájával az Air Max 180 teljesen új dimenzióba helyezi a látható Air egységet.


AIR MAX 180
ÖRÖKSÉG
Az 1987-ben megszületett forradalmi Air Max termékvonal első ízben tette láthatóvá az Air egységet. A párnázás terén végzett kísérletekből végül egy ikonikus termék született, amely nemcsak a sportpályát, az utcát is meghódította. Az elmúlt évek során sokszor újragondoltuk és újraalkottuk, de mindvégig hűek maradtunk a hagyományokhoz.
