Kiemelt történet: Alyssa Carson

Út az álmok felé

Alyssa Carson: álmodozásra való hely

Csípős téli reggel van a kaliforniai Vasquez Rocks parkban, amikor megérkezik egy fehér terepjáró. Utasa, Alyssa Carson viszont szívesebben landolna egy 54,6 millió km-re lévő bolygón. Édesapja, Bert rendíthetetlen támogatásának hála Alyssa hét éves kora óta arra készül, hogy az elsők között utazhasson a Marsra. A most 19 éves elsős egyetemista számára ma elérhetőbbnek tűnik ez az álom, mint eddig bármikor.

Itt a sivatagban, ahol a terep némileg emlékeztet a vörös bolygó talajára, Alyssa egy olyan cipőben jelenik meg, amely igazán űrkorszakinak tűnik. Az új Air Max 2090 tervezésekor a jövőt próbáltuk megjeleníteni. Vajon milyen lesz az élet 70 év múlva?

Amikor ez a fotózás zajlott, az ismeretlen területek felfedezése vonzó elképzelésnek tűnt, ma pedig mindannyian ismeretlen helyzetben próbálunk helytállni. Bár a világunk az év eleje óta drámai mértékben megváltozott, Alyssa üzenete, mely szerint valósítsuk meg az álmainkat, időtlen.

Alyssa Carson: álmodozásra való hely

Honnan jön a világűr szeretete?

Alyssa: Hét- vagy nyolcéves lehettem, amikor először űrtáborba mentem, és az Űrközpontban megláttam az életnagyságú rakétákat. Emlékszem, milyen érzés volt olyan környezetben lenni, ahol olyan sokan érdeklődnek az űr iránt. Nagyon tetszettek a különböző foglalkozások, a szimulátoroktól a rakétaépítésig.

Bert: Véletlenül jutott a tudomásunkra az űrtábor. Kocsival mentünk valahová, amikor megláttuk az Amerikai Űr- és Rakétaközpont egyik óriásplakátját. Alyssa az űrtábor brosúráival a kezében jött haza a központból, és nyaggatott, hogy menni szeretne.

Alyssa Carson: álmodozásra való hely

Sandra Magnus amerikai űrhajós sokat segített neked. Milyen tanácsot adott?

Alyssa: Sandrával a Sally Ride fesztiválon ismerkedtem meg. Az esemény a lányok érdeklődését hivatott felkelteni a tudományok iránt. Sandra azt mesélte, hogy kilencéves volt, amikor először tudta, hogy űrhajós akar lenni, és ez megragadt bennem. Volt egy őrült álmom, amely egyáltalán nem tűnt valószerűnek, de ő segített ráébredni, hogy a korom nem számít.

Bert: Én folyton azt szoktam mondani, hogy ez a sors. Alyssa el kell, hogy jusson a Marsra, mert már eddig is olyan dolgok történtek vele, amelyek nehezen megmagyarázhatók.

Alyssa Carson: álmodozásra való hely

Korábban azt mondtad, hogy az ember sokféleképpen válhat űrhajóssá. Mit jelent számodra úttörőnek lenni?

Alyssa: Ebben a pályában az az elképesztő, hogy valaki lehet, hogy teljesen más irányba indul el, és a végén mégis ugyanoda jutunk el mindketten. Kezdheti az ember az orvostudománnyal, a természettudományokkal, vagy a repüléssel, és bármelyikből eljuthat az űrhajózásig. Szerintem csodálatos, hogy a mai gyerekek láthatják, hogy milyen utat járok be, és ha hasonló álmaik vannak, talán inspirálom is őket arra, hogy merjék követni ezeket az álmokat.

Alyssa Carson: álmodozásra való hely

Alyssa, van konkrét tanácsod azoknak a fiataloknak, akik el szeretnék érni az álmaikat?

Alyssa: Az első lépés mindig az, hogy megtaláld azt, ami igazán érdekel, azután pedig hangoztasd. Érdemes nyitottnak lenni, mert sosem lehet tudni, honnan jön egy lehetőség. Végül pedig sose hagyd, hogy valaki elvegye tőled az álmod. Ha őszintén lelkesedsz iránta, el fogod érni.

70 év múlva már lehet, hogy a Marson fogunk élni egy olyan kolóniában, amelyet Alyssa alapított. Addig is betekintést kaphatunk a távoli jövőbe az Air Max 2090 által.