Amikor Yasmina először állt ki egy csapat fiatal sportoló elé, elszorult a torka, és a torkában dobogott a szíve. Új csapata a lábánál ült körben, a sok ragyogó, fiatal szempár mind rászegeződött. „Nem lehetek a futballedzőjük” – gondolta Yasmina. „Fogalmam sincs, hogyan csináljam!”

Yasmina egész gyerekkorát az unokatestvéreivel töltötte, akikkel együtt futkározott, ugrándozott, kergetőzött. Jól ismerte a sportokat, amiket imádott, akkor miért félt attól, hogy oktatóként tevékenykedjen? Yasmina rájött, hogy a szégyenlőssége szegte kedvét. Elhatározta, hogy a lámpaláza nem akadályozhatja meg abban, hogy a lehető legjobb edző legyen. Így Yasmina felkeresett néhány tapasztaltabb edzőt, és meghallgatta a tanácsaikat. Ezentúl minden héten mosolyogva érkezett az edzésre, készen arra, hogy megmutassa a lányoknak, hogyan kell passzolni, cselezni és gólt lőni.

„Amit átélsz, azáltal fejlődsz.”

A csapat első győzelme után Yasmina a pályára szaladt, és megölelte a lányokat. „Ez a legjobb érzés a világon!” – gondolta, miközben mindenki ünnepelt körülötte. Rájött, hogy az önbizalma legalább annyit nőtt, mint a csapatáé.

Yasmina annyira élvezte a futballedzői tevékenységét, hogy még több lehetőséget vállalt, amely során fiatal tehetségeket edzhetett. Kickboxolni is elkezdett — olyan erőteljes mozdulatokat sajátított el, mint a telitalpas és az oldalrúgás —, és ettől még erősebbnek érezte magát. Szerette volna, ha más fiatal lányok is megtapasztalják ezt az érzést, így egy idő után kickboxoktatást is vállalt.

Yasmina szuperereje abban rejlik, hogy másoknak segít kibontakoztatni a tehetségüket. Arról álmodik, hogy nővér lesz, hogy még több emberen segíthessen — de amellett is tovább folytatná a sportoktatást. Ő ily módon inspirálja a fiatal lányokat arra, hogy ne féljenek semmitől, még akkor sem, ha az adott körülmények között ez lehetetlennek tűnik.