Trained Podcast: Újulj meg Maria Wadával

Coaching

Maria Wada nem csak a teljesítmény növelése érdekében mozog. A Nike jógaoktatója elmeséli, hogyan tegyük félre a teljesítményt, és összpontosítsunk helyette az érzésre.

Utolsó frissítés: 2022. december 13.
Olvasási idő: 2 perc
Maria Wada Nike Trainer elmeséli, hogyan lel boldogságra a mozgáson keresztül

A Trained a holisztikus fitnesz legújabb fejleményeit feltáró podcast.

Maria Wada, a Nike jógaoktatója számára régen minden az álmok megvalósításáról szólt. Ezért költözött a hazájából, Japánból az USA-ba, hogy profi táncosként fusson be karriert. Sikerült elérnie a célját, de rá kellett jönnie arra, hogy nem minden áldozat érte meg, amit a sikerért hozott. Ebben a részben arról beszélget a házigazdával, Jaclyn Byrerrel, hogy a jóga hogyan segített neki újra megtalálni önmagát és megerősíteni a kapcsolatot másokkal. Azt is elmeséli, hogyan alakította a személyiségét a japán és az amerikai kultúra, és hogyan engedhetjük el az egónkat, a perfekcionizmust és a túlzott elvárásokat, hogy örömet találjunk a mozgásban.

„A teljesítményről át szeretném helyezni a hangsúlyt arra, hogy inkább fizikailag és mentálisan is legyünk jelen, és szemlélődve figyeljük, hogy vagyunk az adott napon. A jógának igazából ez a lényege.

Maria Wada
A Nike jógaoktatója és táncos

Kérdésed van a gondolkodásmóddal, a mozgással, a táplálkozással, a regenerálódással vagy az alvással kapcsolatban? Javasolni szeretnél egy vendéget vagy témát? Küldj e-mailt Jaclynnek a trained@nike.com címre, és meglátja, mit tehet.

Eredeti közzététel: 2022. december 22.

Kapcsolódó történetek

A szokások kialakítása és megtörése James Clearrel

Coaching

Trained Podcast: Alakíts ki atomi szokásokat James Clearrel

A szociológus Sabrina Strings az irreális testképekről

Coaching

Trained Podcast: A testkép újragondolása Sabrina Stringsszel

Anna Kessel újságíró a sportok és a fitnesz terén aktív nőkről

Coaching

Trained Podcast: Biztosítsunk előnyösebb helyzetet a nőknek a sport világában — Anna Kessellel

A Black Girls Do Bike alapítója, Monica Garrison a kerékpározás előnyeiről beszél

Coaching

Trained Podcast: Út a jólléthez Monica Garrisonnal

Edzés a terhesség alatt és után Dr. Laurel Proulx szerint

Coaching

Trained Podcast: Szülés előtti fitnesz Dr. Laurel Proulx-val