Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akinek a nagy szíve csordultig tele volt érzésekkel. Lucia Kreuzbergben, Nyugat-Berlin egyik dinamikus negyedében nőtt fel, amely híres falfestéseiről és punk rock zenéjéről. A kislány boldogan és elégedetten élt a harsány graffitik, nyüzsgő bolhapiacok és zajos fesztiválok forgatagában.

Majd amikor Lucia ötéves lett, a szülei különváltak. Sok nehezen emészthető, nyugtalanító érzés uralkodott el rajta: düh, szomorúság, zavarodottság – sőt, néha mind egyszerre.

Szerencsére 11 éves korában rátalált a táncra. A stúdióban a barátaival bolondozva Lucia rádöbbent, hogy az érzelmeit – jót, rosszat és még a kettő közti vegyes érzéseket is – kiadhatja magából az ugrálással, a pörgésekkel és a lábmunkával. Különösen megszerette a hiphopot, mert rengeteg lehetőséget biztosított neki az improvizációra. Túláradó érzelmei a táncparketten erősségnek számítottak, nem pedig gyengeségnek.

„A tánc segített rátalálni az utamra. Remélem, más fiatal lányoknak is képes leszek segíteni, hogy higgyenek magukban, valamint erősebbek és magabiztosabbak legyenek.”

Lucia nem sokkal ezután felfedezte a krumpot, egy gyors tempójú, kifejező utcai táncformát, amelyet sok dobbantó, rúgó, kar- és mellkaslendítő mozdulat jellemez. Az emberek jellemzően sok elfojtott érzelmet tárolnak a mellkasukban, és Lucia számára ebből a szempontból a krump igazi áttörést jelentett. „A tánc révén képes voltam kifejezni és kezelni is az érzelmeimet” – mondja.

Az egyetem elvégzése után Lucia szerette volna, ha más fiatal lányok is rátalálnak az erejükre a tánc útján. Helyettesítő oktatóként kezdett dolgozni helyi táncstúdiókban, majd hamarosan saját tanítványai lettek. Ma már főállású krumpoktatóként tanít 11-12 év körüli kislányokat. Azt tanítja nekik, hogy táncoljanak szívből. „A mozdulatok a bensőnkből erednek” – mondja Lucia a diákjainak. „A táncod akkor lesz hiteles és gyönyörű, ha kimutatod a valódi érzéseidet.”