Boszorkányság: egy focista nagy visszhangot vált ki Párizs legkreatívabb klubjában

Minden focicsapatba kellenek innovatív játékosok, a Witch FC pedig tele van ilyenekkel. A párizsi klub tagjai mind olyan nők, akik művészként és kreatív munkakörökben dolgoznak – tapasztalt focisták ugyanúgy akadnak köztük, mint viszonylag kezdők.

Florine Kouessan íróval és kreatív szakemberrel, a Witch FT egyik sztárjával a Saint-Paul-Saint-Louis templommal szemben található Saint-Paul játszótéren találkoztunk. A templomot a XVII. században a jezsuiták építtették a párizsi Marais negyed szívében. Florine a játék iránti szeretetéről mesélt nekünk, és elmondta, hogyan talált otthonra a kreatívokból szerveződött formabontó futballcsapat közösségében.

A szüleim eredetileg Togóból jöttek, de én már Párizsban születtem. Két öcsém van, és nincs köztük nagy korkülönbség, ami azt jelenti, hogy szorosan összetartunk. Gyerekkoromban állandóan velük és a házban lakó többi gyerekkel játszottam. A gyerekeknek csak egy labda kell, és gond nélkül elfoglalják magukat. Egy lány sem volt a közelben, akivel barátkozhattam volna, így aztán megállás nélkül fociztam és kosaraztam az öcséimmel és a házunkban lakó többi sráccal.

Fiatalabb koromban a focit egyértelműen fiúknak való dolognak tartották. Az öcséim néha azzal viccelődtek, hogy csak fiúkkal akarnak játszani, amikor azt akarták éreztetni velem, hogy nincs keresnivalóm a pályán. Ahogy azonban múltak az évek, láthatóvá vált, hogy a nők kezdik kikövetelni az őket megillető helyet: az egyre nagyobb figyelmet kapó profi bajnokságtól a tavaly nyáron Franciaországban megrendezett női világbajnokságon át a médiában egyre felkapottabb focista lányokig. A női futballt korábban alulértékelték, sőt, néha szót sem vesztegettek rá – most viszont a tévében ugyanúgy megjelenik, mint a magazinokban.

Az elmúlt két vagy három évben pedig olyan dolgok történtek, amelyeket el sem tudtam volna képzelni. A női foci reklámokban szerepel, és ez teljesen természetesnek érződik. Örülök, hogy láthattam ezt a fejlődést, mert emiatt kezdtem olyan csapatot keresni, ahol rendszeresen játszhatok. Bár szerettem a focit, korábban sosem gondoltam volna, hogy valaha igazolt játékos leszek.

A Witch FC sportkedvelő nőkből áll, akik szenvedélyesek, és hajlandóak az érzékenységüket is belevinni a csapatba. A futball fog össze minket, de a csapat egyben olyasmi is, amiből erőt merítünk. A névadásnál mindenképpen az volt a cél, hogy a klub megmutassa, mennyire kemény csajok vagyunk, és hogy a boszorkányoknál nincs keményebb feminista ikon. És persze jó boszorkányok is vannak. Emellett a görkoriderbi csapatok hagyományához hasonlóan olyan nevet akartunk, amelyik nem utal egy bizonyos konkrét földrajzi helyre.

Támadó középpályást ugyanúgy tudok játszani, mint hátvédet. Nem zavar, ha megizzadok, szívesen futok sokat. Szeretek mindenhol felbukkanni, és a pálya mindkét végén részt venni a meccs eldöntésében. Középpályásként erre lehetőségem is van, szabadon futhatok, vehetek részt a küzdelemben és lehet döntő szerepem, ha elég sok energia van benne. A csapattársaim szerint van bennem erő és elkötelezettség is. Ez az, amit keresek a fociban. Szeretném, ha tudnák, hogy maximálisan részt veszek a játékban, és minden percét élvezem.

Ahogy egyre erősebbé vált a csapaton belüli kötelék, egyre inkább kezdtünk drukkolni egymásnak: a munkában ugyanúgy, mint a pályán. Az egyikünk például megírta azt a forgatókönyvet, amelynek a megalkotására egész életében készült, egy másik csapattag többet fest, én pedig színészi kurzust fogok elkezdeni az egyik lánnyal– ez a néhány példa jól mutatja, hogy a nők közti szolidaritás hogyan segíthet az álmaink megvalósításában. Hatalmas önbizalmat ad, ha az ember feltétel nélküli támogatást kap a barátaitól.